A szlovákok és magyarok egyetértenek abban, hogy erős tagállamokra épülő, kultúráját és hagyományait megőrző Európai Uniót szeretnének.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Mintegy 173 millió eurót (56,5 milliárd forintot) fordít az Európai Unió a Kassa környéki közlekedés fejlesztésére, azon belül is a felvidéki Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közötti, valamint a Kassaolcsvár (Kosicke Oµsany) és Rás (Hrasovík) közötti autópálya-szakaszok építésére.
Lezuhant és meghalt egy magyarországi hegymászó a Magas-Tátrában hétfő este - jelentette az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Nagy-Britannia helyett Szlovákiában gyártja majd a Jaguar Land Rover autógyár a Defender terepjáró modell következő generációját a BBC hírportál jelentése szerint.
Elutasította a szlovák legfelsőbb bíróság hétfőn a Mi Szlovákiánk-Néppárt (LS-NS) feloszlatására vonatkozó főügyészi folyamodványt.
Kifejezetten sikeres és folytatódik a magyar kormány gazdaságélénkítő programja a Felvidéken és a többi szomszédos országban is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután találkozott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Jobbik arra szólítja fel a kormányt, hogy fagyassza be a kétoldalú kapcsolatokat Szlovákiával mindaddig, amíg nem születnek garanciák a magyar himnusz éneklését súlyosan korlátozó, a napokban elfogadott jogszabály visszavonására.
Aggodalmát fejezte ki a jogállamiság és a korrupció szlovákiai és máltai helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament (EP) csütörtökön.
Biztonsági szempontok miatt Ukrajna helyett Szlovákiában tartja tisztújító kongresszusát az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) - közölte hétfőn a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezete.
Egy újságíró-gyilkosság miatti belpolitikai válság és jelentős kormányátalakítás éve volt 2018 Szlovákiában.
Elutasítja a szlovák kormány az ENSZ globális migrációs egyezményét, és nem képviselteti magát az annak elfogadásáról döntő decemberi marrákesi konferencián - jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
Szlovákia semmilyen formában nem változtat a migrációval kapcsolatos eddigi álláspontján.