Szerző: Vya
itt:
Törökország, 18+
A szíriai ellenzék lelőtte a damaszkuszi kormányhadsereg egyik harci gépét, amely török területen zuhant le, a pilóta katapultált - írta vasárnap a Daily Sabah című isztambuli lap.
Törökország legnagyobb tárgyalótermében kezdődött meg kedden Ankarában annak a 330 tüzérnek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek a 2016. július 15-i puccskísérletben, terrorszervezet tagjai, és szándékos emberölésben vagy annak kísérletében bűnösek - jelentette az Anadolu török állami hí
Törökország is fallal védi magát a migránsokkal szemben, amelynek egy része már elkészült.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Törökországban ezrek hatódtak meg a szír menekült kisfiú önzetlenségén.
A még meglévő jogi kiskapuk bezárását célozza a magyar idegenrendészeti szabályok módosítása - hangoztatta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.
Bashar Al-Assad szíriai elnök jelentette ki egy interjú során a nem új állítást.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Törökország, 18+
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 21 dzsihadistáját "ártalmatlanította" a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai Báb város térségében - közölte a török hadsereg kedden.
Szerző: Vya
itt:
Törökország, 18+
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 13 dzsihadistájával végzett, 8-at pedig megsebesített a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai el-Báb város térségében - közölte a török hadsereg vasárnap.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Törökország, 18+
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet mintegy ötszáz feltételezett terroristáját vették őrizetbe vasárnap reggel Törökország-szerte végrehajtott rajtaütésekben a török hatóságok - jelentette a Dogan és az Anadolu török hírügynökség.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Törökország, 18+
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet mintegy négyszáz feltételezett terroristáját tartóztatták le vasárnap Törökország-szerte végrehajtott rajtaütésekben a török hatóságok - jelentette a Dogan és az Anadolu török hírügynökség.
Líbiával az Európai Unió nem tud olyan megállapodást kötni, mint Törökországgal a menekültek ügyében - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Törökországban egy férfi kóbor kutyáért tett megható gesztusát még el is ismerték.