Tuzson Bence: kiemelten fontos a nyugat-balkáni partnerekkel való együttműködés

Kiemelten fontos a nyugat-balkáni partnerekkel való együttműködés Európa biztonsága és versenyképességének fenntartása, illetve növelése miatt - mondta Tuzson Bence kedden a montenegrói EU-Nyugat-Balkán Igazságügyi Találkozón.

Tuzson Bence: Deák gondolatainak máig hatása van

Deák Ferenc csaknem fél évszázadot töltött kehidai birtokán, ahol olyan gondolatok, ötletek születtek, amelyek meghatározták Magyarország sorsát nem csak a 19. században, de meghatározóak voltak a 20. századra, és napjaikban is óriási hatása van.

Tuzson Bence: az EU-s versenyképességet a kis- és középvállalkozások szintjén is erősíteni kell

Az európai uniós versenyképességet a kis- és középvállalkozások esetében is erősíteni kell - hangsúlyozta pénteken Tuzson Bence az uniós igazságügyi miniszterek tanácskozására érkezve Luxembourgban.

Tuzson Bence: a dunakeszi új sportuszoda a környező települések lakóit is kiszolgálja

A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült Dömötör Zoltán-sportuszoda nemcsak a Pest vármegyei város, hanem a környező települések vízi sportok iránti igényét is kielégítheti – jelentette ki a létesítmény pénteki átadóünnepségén az igazságügyi miniszter.

Tuzson Bence: két otthonnal bővült a gödi Gondviselés Háza

Két otthonnal és minőségi szolgáltatásokkal bővült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gödi Gondviselés Háza, amivel javulnak a lakók életkörülményei.

Tuzson Bence: az áldozatsegítés hivatás

Az áldozatsegítés egy olyan hivatás, amelyben a dolgozók mindennap új áldozatokkal találkoznak, akiknek segítségre van szükségük - mondta az igazságügyi miniszter a Miskolci Egyetemen.

Tuzson Bence: egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások

Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az "álcát levetni" magukról - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.

Igazságügyi Minisztérium: Budapestre érkeznek az Európai Unió igazságügyi miniszterei

Tuzson Bence igazságügyi miniszter vezetésével informális tanácsülést tartanak az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei kedden Budapesten - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) az MTI-vel.

Tuzson Bence: új törvény lép életbe az online bűnözőkkel szemben

Új törvény lép életbe augusztus elsejétől, amely segíti a hatóságok fellépését az online bűnözőkkel szemben - jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Tuzson Bence: a migráció kérdésében nem lehet meghátrálni

A migráció kérdésében nem lehet meghátrálni, Magyarország az Európai Unió Bíróságának 200 millió eurós (mintegy 80 milliárd forint) büntetése ellenére sem fog meghátrálni, és olyan megoldást fog keresni, ami jobban fog fájni Brüsszelnek, mint a bírság Magyarországnak.

Tuzson Bence: áldozatsegítő központ nyílik Újbudán

Hamarosan áldozatsegítő központ nyílik Újbudán - jelentette be az igazságügyi miniszter kedden a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában, a leendő központ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Tuzson Bence: hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár

Hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, ahol az országban tizenötödikként nyílt áldozatsegítő központ.