A vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) a következő négy évben is a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás nevű lista képviselői lesznek többségben a kisebbségi nemzeti önkormányzati választások nem hivatalos eredménye alapján.
Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket.
Országos szempontból az áprilisi szerbiai elnökválasztás, vajdasági magyar szempontból pedig a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának kiteljesedése volt a két legfontosabb esemény idén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vehette át kedden Budapesten a Duna Televízió által alapított, az idén hatodik alkalommal odaítélt Duna-díjat, amelyet az egy nemzetben gondolkodás előmozdításában partner személyeknek, szervezeteknek ítélnek oda.
Aleksandar Vucic győzelmével tovább javulhat a vajdasági magyarok helyzete - adott hangot bizakodásának Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a szabadkai Pannon RTV-ben a vasárnapi szerb elnökválasztás eredményét értékelve.
A lehetőségek évének nevezte a 2016-os esztendőt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Magyar Szó című újvidéki napilap hétvégi számának adott interjújában.
Olyan folyamatok indulnak el Szerbiában a március 16-i előre hozott választásokat követően, amelyek a vajdasági magyarság életét is döntő módon befolyásolják a következő 15-20 évben - hangsúlyozta Pás...