Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején, a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.
Megjelent az agrárminiszter agrárkár-enyhítési rendszer keretében alkalmazandó aszályközleménye, amely szerint idén az ország egész területén aszályhelyzet volt, így az érintett termelők mindenhol kaphatnak kárenyhítő juttatást, ha az egyéb feltételeknek is megfelelnek.
Az agrártárca bemutatta a halfogyasztást ösztönző "Kapj rá!" kampány keretében kifejlesztett mobil alkalmazást, amelyet a felhasználók ingyen tölthetnek le - közölte az Agrármarketing Centrum szerdán az MTI-vel.
Korszakváltást jelent Magyarország Digitális Agrárstratégiájának (DAS) kidolgozása, az ebben foglalt intézkedések elősegítik a hazai agrárium digitalizációját és versenyképességének növelését - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a stratégiát ismertetve kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Idén hét vízilétesítmény-beruházás előkészítésével folytatódik az öntözésfejlesztés, a feladatokra 594 millió forintot különített el a kormány - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.
A tartós meleg miatt idén a csemegeszőlő két-három héttel hamarabb érik, a piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai áru - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
Kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptemberben, amelynek során az új dinnyefajtákat és termelési technológiákat ismertetik meg a hazai gazdákkal - mondta el Mártonffy Béla, az agrárkamara kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagy mértékben függ az ágazatban dolgozók szakképzettségétől, a szakemberhiány megoldásától, és az oktatás minőségétől.
Internetes apróhirdetésekben növényvédő szert árusítóknál tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei novemberben.
Nagy az igény a termelői piacokra, az őstermelőknek értékesítési lehetőségre van szükségük, a vásárlók pedig egyre inkább keresik a jó minőségű hazai termékeket - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
Főként a szarvasmarha kivitelének jó piaca Törökország, de a legutóbbi megbeszélések alapján közösvállalati formában magyar vágóhídépítésre is nyílhat lehetőség Törökországban - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán.
Szerző: Vya
itt:
Mezőgazdaság
Két százalékkal emelkedett az agrárszakképzésbe beiskolázottak száma tavaly ősszel, azonban még mindig kevesebb szakember kerül ki az intézményekből, mint amennyire szüksége lenne a mezőgazdaságnak a további fejlődéshez - mondta Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős