Mike Pompeo amerikai külügyminiszter két, kémkedéssel megvádolt kanadai állampolgár azonnali szabadon bocsátására szólította fel Kínát.
Kína szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, valamint további amerikai politikusok megalapozatlan nyomásgyakorlást alkalmaznak a hongkongi kormányzattal szemben - derült ki a kínai külügyminisztérium hongkongi képviseleti irodájának internetes oldalán csütörtökön megjelent közleményből.
A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint alaptalanul rágalmazta Pekinget Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, amikor előző nap ismételten úgy nyilatkozott, hogy egy kínai laboratóriumból szabadult el a világjárványt okozó új koronavírus.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megerősítette az Egyesült Államok és Izrael szoros szövetségesi kapcsolatát és a közel-keleti régió stabilitásáról tárgyalt Jeruzsálemben - jelentette a helyi média pénteken.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egykori amerikai kollégája, John Kerry 2014-ben azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok elismeri az akkori krími népszavazás eredményeinek hitelességét.
A védelmi és biztonsági együttműködés kérdései álltak a figyelem előretében az amerikai külügyminiszter keddi szlovákiai látogatásán, amelyen Mike Pompeo szót emelt Oroszország és Kína térségbeli befolyása ellen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az amerikai külügyminiszter budapesti látogatása azt jelzi, hogy újraépül a magyar-amerikai kapcsolatrendszer politikai pillére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az amerikai külügyminiszter jövő heti látogatása bizonyítja, hogy Magyarország megbízható NATO-szövetséges - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Budapestre látogat a jövő héten az amerikai diplomácia vezetője, Mike Pompeo - közölte John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó Twitter-oldalán az Origo tudósítása szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Magyarország együttérzéséről és támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat a 11 halálos áldozattal járó pittsburghi lövöldözést követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán hétfőn.
A rossznak soha nem szabad engedni, nem szabad közömbösnek maradni vele szemben - hangsúlyozta Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szombaton Varsóban, ahol lerótta tiszteletét a gettó hőseinek emlékműve előtt a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából.
