A Magyar Animációs Producer Szövetség (MAPSZ) a Nemzeti Filmintézet és a Kreatív Európa Program támogatásával 2027 végéig tartó nemzetközi szakmai programot indít, amely hosszú távon növeli a magyar animáció nemzetközi jelenlétét és koprodukciós lehetőségeit.
Elnyerte a legjobb animációs film forgatókönyvért járó Emile díjat Csáki László Kék Pelikan című filmje - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-t.
Vácz Péter Kutyafül című animációs filmje nyerte a 300 ezer forintos pénzjutalommal járó Aranymókus-fődíjat a 8. alkalommal megrendezett Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon.
Nemzetközi szerződést és szakmai elismerést is hozott a magyar díszvendégség az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, ahol a magyar animációs filmipar főszereplői mutatkozhattak be - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
Összeállt az idén 40 éves, május 27. és június 1. között zajló 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) versenyprogramja - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Az Európa Tanács koprodukciós filmalapja, az Eurimages támogatását nyerte el a Szabó Magda meseregényéből készülő, Tündér Lala című egész estés animációs mozifilm.
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba - számolt be róla kedden a Variety.com.
Folytatások, újdonságok, amelyeket sokan várnak.
Jövő márciusban kerül a mozikba Gauder Áronnak, a nagy sikerű Nyócker! rendezőjének új egész estés animációs filmje, a Kojot négy lelke, amelynek előzetese szerdától érhető el - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
Egész estés, Mexikóban játszódó animációs filmet rendelt meg az HBO Max Latin-Amerika az azték denevéremberről - jelentették be a guadalajarai nemzetközi filmfesztiválon.
Meglepő érdekességek a 45 éves magyar rajzfilmről.
