Pszichés problémákkal küzdő gyerekek vehetnek részt lovas táborban a héten

Pszichés problémákkal küzdő gyerekek vehetnek részt a fóti Lovasterápiás Központ Lóerő elnevezésű napközis táborában hétfőtől péntekig - közölte a központ vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Több mint másfél milliárd forintnyi áfát csalt el egy bűnszervezet

Mintegy 1,6 milliárd forintnyi kárt okozott a költségvetésnek egy bűnszervezet, amely az általános forgalmi adó megfizetése nélkül értékesített műszaki cikkeket belföldön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Jelenleg kiváló a vízminőség a nyugat-balatoni strandokon is

Bár a kutatók jelezték, hogy előfordulhat algásodás a Balatonban, de jelenleg kiváló a víz minősége a nyugat-balatoni strandokon is, ahol a megkezdett kotrási munkák sem zavarják a fürdőzőket.

DK: a kormány célja a hallgatók számának csökkentése

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány célja a hallgatók számának csökkentése, a felsőoktatás leépítése.

Drogkereskedő párosra csaptak le a rendőrök Budapesten

Drogkereskedő párosra csaptak le a rendőrök Budapesten - közölte a police.hu-n pénteken a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kamaszokat veszélyeztetető ittas kenus ellen indult eljárás

Kiskorú veszélyeztetése és ittas vezetés miatt indított eljárást a vásárosnaményi rendőrkapitányság egy férfi ellen, aki kenuzás közben két kamaszt sodort veszélybe a Felső-Tiszán - közölte pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Orbán: öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd eurót szereztek Magyarországnak

Az EU-csúcs eredményét úgy lehet értékelni, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális brigádok nemzetközi támadását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

KSH: csökkent a természetes fogyás az év első hat hónapjában

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hat hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 5,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Orbán: a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális nemzetközi brigádok támadását

Az EU-csúcs eredményét úgy lehet értékelni, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális brigádok nemzetközi támadását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

Átadta az olasz hatóság Magyarországnak a szentesi nő megölésével gyanúsított férfit

Átadta az olasz hatóság Magyarországnak azt a férfit, akit egy szentesi nő megölésével gyanúsítanak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a rendőrség honlapján.

Huszonkilenc határsértőt fogtak el egy román kisteherutóban Békés megyében

Huszonkilenc illegális bevándorlóra bukkantak a rendőrök egy román rendszámú kisteherautó rakterében csütörtök késő éjjel a Békés megyei Tótkomlóson.

Szijjártó: Magyarország és Portugália együttműködhet az uniós Afrika-stratégia érdekében

Bár Magyarország és Portugália sok tekintetben különbözik egymástól, mindkét ország érdeke a hatékony európai uniós Afrika-stratégia megvalósítása - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.