Lakáspolitikai konzultációt javasol a Párbeszéd

A Párbeszéd arra kéri a kormányt, hogy indítson széles körű konzultációt a lakáspolitikáról.

Mi Hazánk: helyre kell állítani Győr jó hírét

A város "becsületének, jó hírének" helyreállítása is szerepel a Mi Hazánk Mozgalom győri polgármesterjelöltjének programjában, amelyet öt pontban foglalt össze a kedden a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Vádemelési javaslattal zárult a vizsgálat egy halálos szombathelyi munkabaleset ügyében

Vádemelést javasol a rendőrség annak az 57-éves férfinek a halála ügyében, akire tavaly júniusban Szombathelyen egy távhővezeték javítása során betontömb zuhant egy munkagödörben - közölte honlapján a rendőrség kedden.

Vádat emeltek egy szerb drogcsempész ellen Kecskeméten

Kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy 28 éves szerb férfi ellen, aki tavaly márciusban 10 kilogramm kannabiszt akart autójában Magyarországon keresztül Szlovákiába szállítani - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

MSZP: a pártnak nincsen titkos kasszája

Az MSZP-nek "sem fekete, sem fehér, de még piros kasszája sincsen", aki ilyet állít az hazudik - reagált a szocialista párt a Fidesz kommunikációs igazgatójának hétfői sajtótájékoztatójára.

Fidesz: mondják el a szocialisták az igazságot a "feketekasszáról"!

Álljanak végre elő a szocialisták, és mondják el, mi az igazság a volt párttársuk, Szanyi Tibor által emlegetett "titkos feketekasszával" kapcsolatban - szólított fel Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hunvald Györgyöt egy évre ítélték hűtlen kezelés miatt

Hunvald Györgyöt egy év szabadságvesztésre ítélte mintegy másfél évtizede Erzsébetváros szocialista polgármestereként elkövetett több tízmilliós hűtlen kezelés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével.

Letartóztatták a Zita gyermekotthonban történt bántalmazás egyik gyanúsítottját

Elrendelte a kaposvári Zita Gyermekotthonban történt bántalmazás egyik gyanúsítottjának letartóztatását a Kaposvári Járásbíróság - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Gyopáros: 2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Vádat emeltek egy nővel szemben, aki halálra gázolta a férjét

Vádat emeltek azzal a szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Nyomoz a rendőrség a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás ügyében

Egy feltételezett fiatalkorú elkövetőt gyanúsítottként hallgatott ki, társát körözi a rendőrség a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás ügyében - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.

Németh Szilárd: magyar honvéd csak nemzeti érdeket szolgálhat

A magyar katonák sohasem áldozhatók fel idegen nagyhatalmi érdekek oltárán - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az 1943-as doni áttörés évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.