Orbán Viktor: folytatódnak a kábítószerek elleni fellépéssel kapcsolatos akciók

A kormány a múlt héten több milliárd forintot szavazott a kábítószerek elleni fellépéssel kapcsolatos akciók folytatására és kiszélesítésére - közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Halálos TikTok-kihívás

Halálos TikTok-kihívás

A nő egy férfi biztatására, élő adásban gyújtotta meg felsőruházatát.

ORFK: csaknem 6600-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön

Az ukrán-magyar határszakaszon 6594-en léptek be Magyarországra csütörtökön - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
Őrizetben egy 13 éves rabló

Őrizetben egy 13 éves rabló

A városi nyomozók kezdeményezték a fiatal letartóztatását, aki a gyöngyösi buszpályaudvaron elvette egy másik fiú telefonját.
Iskolából kórházba

Iskolából kórházba

A keszthelyi rendőrök befejezték a nyomozást egy 17 éves, drogos kamasszal szemben.

Felmentették az ügyész meggyilkolásának tervezésével vádolt fogvatartottat

Nem jogerősen felmentette az emberölés előkészületének bűntette vádja alól a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki a vád szerint az ellene eljáró ügyész életét tervezte kioltani - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

NNGYK: javult a természetes fürdővizek minősége

A 2021-2024 évi adatok alapján a minősített hazai természetes fürdővizek 96,5 százaléka jó vagy kiváló - tudatta az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

NAV: az árverések több mint harmada sikeres

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árveréseinek több mint harmada sikeres - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

ORFK: több mint hatezren érkeztek Ukrajnából szerdán

Az ukrán-magyar határszakaszon 6028-an léptek be Magyarországra szerdán - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.

Letartóztatta a bíróság a Jeszenszky Gézára és feleségére támadó férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – július 4-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki múlt vasárnap délután kalapáccsal támadt rá Budapesten Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre és feleségére.

Kocsis Máté: nem szavaz nyár előtt az Országgyűlés az átláthatósági törvényről

Leveszik az átláthatósági törvényt a törvényalkotási bizottság csütörtöki napirendjéről, és nem szavaz róla az Országgyűlés nyár előtt - mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az Indexnek.

Többször megszúrta édesanyját egy férfi a szolnoki családi konfliktus során

Hetvenkét éves édesanyját bántalmazta, megöléssel fenyegette, majd többször megszúrta egy 49 éves férfi a kedd délelőtt történt családi konfliktus során Szolnokon.