Novák Katalin: december 1-jével bővül a csok

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára.

Tényleges életfogytiglant kapott egy somogyi férfi, aki agyonverte ismerősét

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt kedden a Pécsi Ítélőtábla egy Somogy megyei férfit, aki 2016 januárjában agyonverte ismerősét, majd a holttesttől úgy próbált megszabadulni, hogy felgyújtotta.

Meghalt a szolnoki mentőbaleset után kómába esett mentőápoló

Meghalt a kórházban az a 44 éves, törökszentmiklósi mentőápoló, aki még június végén szenvedett súlyos sérüléseket egy mentőautó frontális ütközésekor Szolnokon, így háromra nőtt a baleset halálos áldozatainak száma.

Áfa-csökkentést kezdeményez a Jobbik

Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését kezdeményezi a Jobbik; abban bíznak, hogy javaslatukat még a tél törvényhozási szünet előtt megtárgyalhatja az Országgyűlés - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt parlamenti képviselője, alelnöke.

Pénzbüntetést kapott két, repülőgépen verekedő lett férfi

Garázdaság miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélt a bíróság két lett állampolgárságú férfit, mert másfél hete ittasan összeverekedtek egy Londonból Budapestre tartó repülőgépen - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Az LMP parlamenti vitanapot kezdeményez a klímaváltozásról

Az LMP vitanapot kezdeményez a klímaváltozásról az ellenzéki frakciók és a függetlenek támogatásával - mondta keddi sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezető-helyettese.

Szobrot avattak a kisgyermekeket nevelők tiszteletére Budapesten

Szobrot avattak a kisgyermekeket nevelők tiszteletére Budapesten.

Fülöp Attila: a szociális munka a nemzetgazdaságra is kihat

A szociális munka a nemzetgazdaságra is kihat, ha a hajléktalanok, a fogyatékossággal élők a segítség révén vissza tudnak integrálódni a társadalomba és munkát tudnak vállalni.

Politológus: ismét a migráció ügye miatt támadták Magyarországot Brüsszelben

Deák Dániel politológus szerint ismét bevándorláspolitikája miatt támadták Magyarországot a Sargentini-jelentés okán, a hetes cikkely szerinti eljárás részeként tartott hétfői meghallgatáson Brüsszelben.

Semjén: ülésezik a diaszpóratanács és a Magyar Állandó Értekezlet, napirenden a kárpátaljai helyzet

Az aktuális nemzetpolitikai kérdések, köztük a kárpátaljai helyzet szerepel a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki ülésének napirendjén - mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Echo TV reggeli műsorában kedden.

A budapesti "bulinegyedben" fogtak el a rendőrök egy drogkereskedőt

Elfogtak a rendőrök egy kábítószer-kereskedőt, aki három férfinak kokaint adott el szombaton a budapesti V. és VII. kerületi szórakozóhelyek környékén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a honlapján.

Engedély nélkül tartott lőfegyvert találtak egy férfi autójában Szabolcsban

Lőfegyverrel visszaélés gyanúja miatt letartóztattak egy férfit Szabolcsban.