Nézőpont: az ellenzéki pártok tagadják a migráció jelenségét és veszélyét

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a magyarországi ellenzéki, különösen balliberális pártok korábban tagadták, manapság pedig egyre kevésbé mernek beszélni a tömeges illegális migráció jelenségéről, annak veszélyéről.

Szilágyi Péter: a szórványmentés a nemzetpolitikai célok egyik legfontosabbika

A szórványmagyarság olyan, mint a kenyér héja, mely összetartja a kenyeret; a kormány ennek szellemében kiemelt feladatának tekinti a diaszpóra megtartását.

Feloldották a teljes útzárat a 23-as főúton

Ismét járható a 23-as főút a Nógrád megyei Nemti és Bátonyterenye között, ahol halálos baleset miatt teljes útzár volt érvényben - tájékoztatta a rendőrség szombat reggel az MTI-t.

Helyettes államtitkár: 2,1 milliárdos pályázat egyházi szervezeteknek közösségi programokra

Megjelent az a pályázati felhívás, amelynek alapján 2,1 milliárd forintot kaphatnak az egyházak, az egyházi szervezetek és szereplők közösségi célú programok elindítására.

Fidesz: a kerítés lebontására készülnek a szocialisták?

A Fidesz szerint felmerül a kérdés, hogy már a kerítés lebontására készülnek-e a szocialisták.

Fidesz: a Jobbik szavára nem lehet adni

A Fidesz szerint a Jobbik mindenre képes a hatalomért, nem lehet adni a szavára.

Vitanapot kezdeményez az LMP a devizahitelesek helyzetének megoldására

Vitanapot kezdeményez a Lehet Más a Politika (LMP) Szabó Tímeával, a Párbeszéd Magyarországért társelnökével közösen a devizahitelesek problémájának megoldása érdekében - közölte az LMP miniszterelnök-jelöltje, társelnöke, frakcióvezetője pénteken Zalaegerszegen.

Simicskó: garantálni kell az ország teljes biztonságát

Tisztelnünk kell egymást, valamint minden kultúrát, de ugyanakkor garantálnunk kell az állampolgáraink és az ország teljes biztonságát is - hangoztatta Simicskó István honvédelmi miniszter telefonon az MTI-nek az Alsó-Ausztriában tartott nemzetközi hadgyakorlat zárónapján.

Tovább tart a forgalomkorlátozás az Árpád hídi metróállomás közelében

Szeptember 24-éig meghosszabbítják a Váci út és a Róbert Károly körút csomópontjában a korábban bejelentett forgalmirend-változásokat, amelyekre a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt van szükség - tájékoztatta a BKV pénteken az MTI-t.

Az NVI megkezdi a területi szervek felkészítését a tavaszi választásra

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a jövő héten megkezdi a területi választási szervek felkészítését a tavaszi országgyűlési választásokra - jelentette be az iroda elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kormányszóvivő: továbbra is szükségesek a határ védelmében hozott intézkedések

Továbbra is szükség van a magyar határ védelmében két éve hozott intézkedésekre, ezeknek köszönhető, hogy radikálisan csökkent az illegálisan és ellenőrizetlenül Magyarországra lépő migránsok száma - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken a röszkei közúti határátkelőhelyen.

Patyi: méltatlanul elfeledett esemény az 1947-es párizsi békekötés

Történelmünk méltatlanul elfeledett eseménye a Magyarország második világháborús részvételét lezáró 1947-es párizsi békekötés, holott az politikai, gazdasági és társadalmi tekintetben évtizedekre határozta meg a sorsunkat.