DK: ne kelljen visszafizetniük a babaváró hitelt azoknak, akiknek meghalt a házastársuk

A Demokratikus Koalíció továbbra is azt szorgalmazza, hogy ne kelljen visszafizetniük a babaváró hitelt azoknak, akiknek meghalt a házastársuk.
Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A nyomozó ügyészség kizárta az emberölést a zagyvarékasi ügyben

A nyomozó ügyészség kizárta az emberölés bűncselekményét a zagyvarékasi ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Korrupt vizsgáztatókat tartóztattak le Rétságon

A bíróság letartóztatott három férfit, akik majd egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket - ezt az indítványt tevő Nógrád Vármegyei Főügyészség közölte az MTI-vel pénteken.

Nagy mennyiségű hulladék gyűjtése és értékesítése miatt vádat emeltek két ember ellen Somogyban

Több mint 200 tonna fémhulladék engedély nélküli gyűjtése és értékesítése miatt vádat emelt az ügyészség két férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken, közleményben az MTI-t.

Letartóztatták a dohánybolti késelőt

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 13-ig elrendelte egy férfi letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak, mert megkéselt egy nőt egy dohányboltban, miután hónapokon át zaklatta - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Orbán Viktor: energiaár-csökkentés és a pénzek itt tartása nélkül az Európai Uniónak befellegzett

Az energiaárak csökkentése és az egységes tőkepiac létrehozása, azaz a pénzek itt tartása nélkül az Európai Uniónak befellegzett - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Top 10-es székesfehérvári bűnözőt fogtak el Tenerifén

Top 10-es székesfehérvári bűnözőt fogtak el Tenerifén.

Orbán Viktor: Magyarország 2015 óta figyelmeztet a migráció veszélyeire

Magyarország 2015 óta mondja egész Európának és a németeknek is, hogy a migráció veszélyes és védekezni kell ellene - hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kamu profil, valódi zaklatás

Kamu profil, valódi zaklatás

A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját.

ORFK: több mint négyezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön

Az ukrán-magyar határszakaszon 4393-an léptek be Magyarországra csütörtökön - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.

DK: kapjanak több pénzt a magukra hagyott csecsemőket ellátó kórházak

A Demokratikus Koalíció ismét azt javasolja a parlamentnek, hogy kapjanak több pénzt a magukra hagyott csecsemőket ellátó kórházak - erről a párt alelnöke beszélt csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.