Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely "a nemek, a tagadás" embere

Karácsony Gergely főpolgármester "a nemek, a tagadás" embere, ötlete és elképzelése nincs, de mindent, amit más kitalál, "csípőből ellenzi", így van ez a Rákosrendezőre tervezett beruházásnál is - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlésben

Horváth Csaba: a kormányhivatalnak nem számítanak a zuglói gyerekek

Az MSZP budapesti frakcióvezetője szerint Budapest Főváros Kormányhivatalának nem számítanak a zuglói gyerekek, a kampány érdekében kárt okoznak nekik.

V. Naszályi Márta szerint Sára Botond főispán törvénysértő döntéseket hoz, ezért a legfőbb ügyészhez fordul

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester úgy látja, hogy Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja törvénysértő döntéseket hoz, ezért a legfőbb ügyészhez fordul.

A gondozására bízott idős nőt rendszeresen verte és szexuálisan bántalmazta egy férfi, vádat emeltek ellene

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette, bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntette, és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat.

DK: a főváros az elvonások ellenére felelős fenntartója a kulturális intézményeinek

Bár Budapest jelentős kormányzati elvonásoktól szenved, felelős fenntartója a kulturális intézményeinek, és nehéz költségvetési helyzete ellenére elképesztően színes kulturális életet tart fenn - mondta Bősz Anett (DK).

Király Nóra: minél többen töltsék ki a zöldenergia online kérdőívet!

Közös ügy a zöldenergia, fontos, hogy minél többen mondják el véleményüket a jelen és a jövő generációit egyaránt érintő megújuló energiaforrásokról a zöldenergia online kérdőív kitöltésével - mondta a Zöld Követ Egyesület alapítója a közösségi oldalára feltöltött videóban szerdán.

Csaknem 600 flakon hamis mosószert találtak a pénzügyőrök egy osztrák furgonban

Csaknem 600 flakon hamis mosószert találtak a pénzügyőrök egy osztrák rendszámú furgonban, amelyet az M1-es autópálya Concó pihenőhelyén ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel.

Megölte volt feleségét egy férfi Tamásiban

Megölte volt feleségét egy 49 éves férfi kedden reggel a Tolna vármegyei Tamásiban - közölte honlapján a rendőrség.

Másfél milliárd forintos energetikai fejlesztéssorozat zárult le Baranya vármegyében

Éves szinten több mint kétmillió kilowattóra megtakarítást eredményez az a másfél milliárd forintos energetikai fejlesztéssorozat, amely a közelmúltban zárult le a Baranya Vármegyei Kormányhivatal épületeiben - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A munka és a magánélet összehangolásának fontosságáról beszélt Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Műegyetem állásbörzéjén kedden Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt

Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Szegeden.

Mintegy tizenhétezer családot támogat a Katolikus Karitász húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtése

Százötven tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kezdeményezett és a Katolikus Karitász által lebonyolított húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtésen, ebből csaknem tizenhétezer család ünnepi asztalára kerülnek alapvető élelmiszerek.