Potápi Árpád János: 2024 az együttműködő nemzet éve lesz

2024 az együttműködő nemzet éve lesz - mondta a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról 19 éve tartott népszavazás évfordulóján az M1 aktuális csatorna műsorában.

BRFK: több mint 154 kilogramm kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai több mint 154 kilogramm, 23 milliárd forintot meghaladó értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen.

Az MSZP az élelmiszerek áfakulcsának csökkentését javasolja

Az élelmiszerek, valamint az energia általános forgalmi adójának (áfa) csökkentését, a minimálbér adómentességét is tartalmazza az MSZP Rendszerváltást! című programja, amely alternatív javaslat a kormányzásra - közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden.

Real-PR 93.: támogatják a magyarok a haderőfejlesztést

A Real-PR 93. november végi közvélemény-kutatása szerint a magyarok döntő többsége egyetért a magyar kormány által kezdeményezett honvédelmi fejlesztési intézkedésekkel.

Többszörös ámokfutó ellen emeltek vádat Zalában

Börtönbüntetés várhat arra a zalai férfira, aki jogosítvánnyal soha nem rendelkezett, de több esetben is ámokfutóként menekült az őt üldöző rendőrök elől - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Alapjogokért Központ: a magyarok egységesen elutasítják Brüsszel migrációs álmegoldásait

Az illegális bevándorlással kapcsolatos kérdésekben továbbra is nemzeti egyetértés van a választókorú magyarok körében.

Fülöp Attila: van százötvenezer jó példa fogyatékossággal élő munkavállalóval kötött szerződésre

Minden munkáltató gazdasági érdekből dönt, ám van százötvenezer jó példa, amikor fogyatékossággal élő munkavállalóval kötöttek szerződést, mert nem a hiányosságokat nézték, hanem a hozzáadott értéket - mondta kedden az Érték vagy! gála kapcsán Fülöp Attila.

Szent István életművének megismertetésére együttműködési megállapodást írt alá három szervezet

Az államalapítás, valamint a Szent István-i teljes életmű megismertetését tűzte célul a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, az Emberi Méltóság Tanácsa Egyesület és a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány - jelentette be Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő.

Hamisított hangszórókat és kontrollereket találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban

Mintegy 32 millió forintnyi hamis elemet, hangszórót és kontrollert találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban, amit Gyulánál ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

Szijjártó Péter: fenn kell tartani a magyar külpolitika szuverenitását a biztonsági kihívások kezeléséhez

Súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe ma Európa, a helyzet hatékony kezeléséhez pedig a magyar külpolitika szuverenitásának fenntartására, a nemzeti érdek érvényesítésére van szükség minden külső nyomásgyakorlás ellenére is - közölte Szijjártó Péter.

Nagy János: elszállítják a déli határnál hagyott autóroncsokat

Kormányrendelet született arról, hogy az állam eltakarítja a déli határnál hagyott, több száz gépkocsironcsot.

Vádat emeltek egy hatósági állatorvos és kilenc társa ellen korrupció miatt

Vádat emelt egy hatósági állatorvos és kilenc társa ellen vezető beosztású hivatalos személy által előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség.