Politológus: a magyarokat képviselő Szövetség jó eséllyel bejut a pozsonyi törvényhozásba

Lánczi Tamás politológus komoly esélyt lát arra, hogy a szlovákiai magyarokat képviselő Szövetség bejusson a pozsonyi törvényhozásba a szeptember végi előrehozott választásokon.

Szijjártó Péter: a külpolitika minden nyomásgyakorlás ellenére továbbra is magyar és szuverén lesz

A kormány külpolitikája továbbra is magyar és továbbra is szuverén lesz, ebből hazánk semmilyen nemzetközi nyomás ellenére nem fog engedni, egyedül a nemzeti érdek jelentheti az igazodási pontot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítélt el két gyermekotthonban élő fiatalkorút a törvényszék

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt ítélt el a Miskolci Törvényszék két gyermekotthonban élő fiatalkorút, akik prostitúciós tevékenységre kényszerítettek két ugyanott lakó lányt - közölte a törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Gazdasági csalás miatt vádat emeltek Pécsvárad polgármestere ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt emeltek vádat a pécsváradi polgármester ellen, amiért az önkormányzat által elnyert pályázati összegből fiktív számlákkal saját magának szerzett meg egy részt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy korábbi kormánytisztviselő ellen

Hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hivatalos adatokat adott át egy arra nem jogosult embernek - közölte a főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Második világháborús hősi halottakat exhumáltak Mogyoródon

Tizenhat, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak Mogyoródon - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága hétfőn a Facebook-oldalán.

Vádat emeltek az édesanyját sorsára hagyó somogyi férfi ellen

Kirakta egy erdőben tavaly ősszel és ezzel a halálát okozta járni képtelen édesanyjának egy férfi az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-t pénteken.

Szijjártó Péter felkérte Ausztriát, hogy ne akadályozza Románia schengeni csatlakozását

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron határozottan felkérte Ausztriát, hogy ne akadályozza tovább Románia schengeni csatlakozását.

Hornung Ágnes: a kormány a háborús időkben is fenntartja a családok támogatását

A kormány a háborús idők ellenére is fenntartja és megvédi a családok támogatását - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára pénteken a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Felfüggesztett börtönre ítélték az ukrán anyát és lányát, akik rendőrökre támadtak a budapesti repülőtéren

A Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bíróság gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte azt az ukrán nőt és lányát, akik rátámadtak rendőrökre.

Fél kilogramm heroint találtak egy szerb férfinél Röszkén

Fél kilogramm heroint találtak egy szerb férfinél a röszkei autópálya-határátkelőhelyen, az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Sikeres volt az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő akciója

Sikeres volt az Ökumenikus Segélyszervezet nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására indított gyűjtése: megtelt a célként kitűzött kétezer iskolatáska - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.