BKK: több tervezett fejlesztésről is véleményt mondhatnak a budapestiek a következő hetekben

Társadalmi egyeztetés keretében több jelentős közlekedési fejlesztés, valamint egy stratégiai program előkészítésében is részt vehetnek a fővárosiak a következő hetekben - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Vádat emeltek egy óvodapedagógus ellen, aki cellux-szal ragasztotta le egy síró kislány száját

A Gödöllői Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy óvodapedagógussal szemben, aki az óvodában egy kislányt bántalmazott - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

NAV: több millió forintot érő érméket rejtettek rizs és liszt közé

Rizs és liszt közé rejtett, több millió forintot érő régi érméket találtak a pénzügyőrök egy Bulgáriából Angliába tartó kisteherautóban, amelyet az M1-es autópályán ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Megöltek egy nőt a III. kerületben

Megöltek egy nőt Budapest III. kerületében hétfő délután, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 21 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Elkezdődtek a nyári Erzsébet-táborok

Elkezdődtek hétfőn a nyári Erzsébet-táborok, augusztus 28-ig több mint 40 ezren kapcsolódhatnak ki négy helyszínen - közölte a szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet alapítvány) az MTI-vel.

Meteorológia: megdőlt a napi melegrekord a fővárosban vasárnap

Megdőlt a napi melegrekord a fővárosban, vasárnap Újpesten 36,5 Celsius-fokot mértek - közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn honlapján.

Rágalmazás miatt elítélte a bíróság Miskolc polgármesterét

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta a Miskolci Járásbíróság a vármegyeszékhely polgármesterét.

Katasztrófavédelem: hat vármegyében lesz szúnyogirtás ezen a héten

A héten Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében lesz biológiai lárvagyérítés - közölte a katasztrófavédelem hétfőn.

Szabadulása után gyilkolni akaró nő pere kezdődött el Szegeden

Elkezdődött annak a nőnek a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki szabadulása után megpróbált meggyilkolni korábbi barátjának új élettársát.
Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.