Kamionok szállítmányaiból vásárló testvérpár és társaik ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy testvérpár és társaik ellen, akik kamionokban szállított ömlesztett terményekből és gázolajból rendszeresen vásároltak kisebb-nagyobb tételeket a sofőröktől, majd az áruk eredetét igazoló hamis számlákat is próbáltak szerezni.

Energiaügyi Minisztérium: a tiszta víz nemzeti kincs

Hazánk folyói, tavai, felszín alatti vízkészletei állapotának megőrzése, a velük kapcsolatban élő ökoszisztémák megóvása alapvető nemzeti érdekünk, hiszen a következő generáció számára is biztosítanunk kell a tiszta és egészséges vízkészletet.

Orbán Viktor: továbbra is kiállunk a béketárgyalások és a kárpátaljai magyarok mellett

Orbán Viktor miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan.

Fidesz: az inflációt a dollárbaloldal által támogatott szankciók okozzák

Az inflációt a dollárbaloldal által támogatott szankciók okozzák - kommentálta a Fidesz kedden Komjáthi Imre nyilatkozatát, amelyben a szocialista politikus a kormányt okolta a magyarországi fogyasztói árak több mint 25 százalékos emelkedéséért.

Alapjogokért Központ: visszaerősödött a Fidesz-KDNP

A kormánypártok visszaerősödését mérik az egymástól független és kutatási módszertanukban is eltérő közvélemény-kutatások - közölte az Alapjogokért Központ kedden az MTI-vel.

Őszre fejeződik be a Gyálai Holt-Tisza rehabilitációja

Őszre fejeződik be a Szeged határában húzódó Gyálai Holt-Tisza rehabilitációja, az uniós támogatással megvalósuló, több mint 2,5 milliárd forint költségvetésű beruházás célja az élővíz jó ökológiai állapotának elérése - tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kedden az MTI-t.

Ittasan, lopott autóval menekült a rendőrök elől, letartóztatták

Többi között hivatalos személy elleni erőszak miatt letartóztattak egy többszörösen büntetett férfit, aki lopott autóval, járművezetéstől eltiltva menekült a rendőrök elől Pápán - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Fogházbüntetésre ítéltek egy zebrán gázoló buszsofőrt Kecskeméten

Nem jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte, illetve három és fél évre eltiltotta a járművezetéstől a Kecskeméti Járásbíróság azt a buszsofőrt, aki 2019 augusztusában zebrán gázolt el egy gyalogost Kecskeméten - közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

Hornung Ágnes: a kormány kötelességének tartja az egyszülős családok hatékony támogatását

A kormány kötelességének tartja az egyszülős családok hatékony támogatását, hiszen minden gyermek kincs - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

Ma van az egyszülős családok napja

Ma van az egyszülős családok napja, ennek alkalmából ismét meghirdette a Páratlan szülő díjat az Egyszülős Központ.

Drogterjesztő banda ellen emelt vádat az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy drogterjesztő banda öt tagjával szemben, akik kokainnal és marihuánával kereskedtek egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen.

Kerékpárosra támadó kutya gazdája ellen emeltek vádat

Vádat emeltek egy nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.