LMP: Völner Pál érdekelt volt abban, hogy minél több végrehajtás legyen

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium közelmútban lemondott államtitkára érdekelt volt abban, hogy minél több a devizahitelest sújtson a végrehajtás, emiatt nem lehetett ügyükben igazságot teremteni.

DK: a Pegasus-ügy egyedi engedélyeit és aktáit is adják ki!

A Demokratikus Koalíció (DK) nemcsak a Pegasus-szoftverre vonatkozó szerződéseket, de a programhoz kapcsolódó egyedi engedélyeket és az egyedi ügyek aktákat is meg akarja ismerni - jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Novák: azért dolgozunk, hogy a gyereknek legyen esélye szerető családba születni

Azért dolgozunk, hogy a gyermekeknek legyen esélyük szerető családba születni és úgy nőhessenek fel, hogy a testi, lelki fejlődésükhöz szükséges feltételeket biztosítsuk nekik - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Halálos tömegszerencsétlenséget okozó baleset miatt emelt vádat az ügyészség Vas megyében

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki 2021. májusban szabálytalan előzésével két ember halálát okozta.

Soltész Miklós: a Covid-árvák megsegítését lehet támogatni a 1357-es adománygyűjtő vonalon

A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekek megsegítésére létrejött Regőczi Alapítványt lehet támogatni a 1357-es adománygyűjtő vonalon - közölte az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy szegedi férfival szemben

Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, akinél több tízezer, kiskorúakról készült pornográf felvételt foglaltak 2019-ben - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Európai siker a bűnmegelőzési tanács fiataloknak szóló projektje

Európai fődíjat nyert a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) Kérj segítséget! című komplex bűnmegelőzési programjával, amelyben a kiskorúak közötti erőszak és zaklatás formái ellen keresik a megoldásokat.

Vádat emelhetnek egy dunántúli számlagyárat üzemeltető bűnszervezet ellen

Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

Halálos háztűz volt Cegléden

Holttestet találták a tűzoltók egy kigyulladt ceglédi családi házban - tájékoztatta a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-t.

Munkásszállást adtak át Hajdúböszörményben

Munkásszállást adtak át pénteken Hajdúböszörményben: az egykori iskolaépületből átalakított, 90 férőhelyes intézmény 300 millió forintos költségéhez a kormány 240 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

LMP: Orbán Viktor állítsa meg az élelmiszerárak emelkedését!

Az LMP azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy állítsa meg az élelmiszerárak emelkedését.

DK: a NAV indítson vagyonosodási vizsgálatot Völner Pál ellen!

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy azonnal indítson vagyonosodási vizsgálatot Völner Pál ellen.