Szijjártó: Magyarország része és részese a közös európai álláspontnak

Magyarország része és részese a közös európai álláspontnak és ahogy eddig sem, ezúttal se fogja megvétózni a keleti szankciókat - mondta közösségi oldalán szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve.

Benkő: folytatni kell a haderőfejlesztést és segíteni a határok védelmét

A honvédelmi és haderőfejlesztési program folytatását jelölte ki fő célként Benkő Tibor honvédelmi miniszter évértékelő és feladatszabó értekezletén kedden Szentendrén.

Nyolc millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek

Nyolc millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek, ebből az év során 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni.

Alexander Brodyt az Emmi saját halottjának tekinti

A közelmúltban elhunyt Alexander Brody világhírű amerikai-magyar üzletembert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti.

Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

Keddi hatállyal lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője, a jegyzői jogkörben ezentúl Karsai Éva aljegyző jár el - közölte közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.

Összeült a nemzetbiztonsági kabinet

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Gondoskodó és szolidáris országot ígérnek az ellenzéki pártok

Egy gondoskodó, összetartó és szolidáris ország felépítését, valamint nyugdíj- és béremelést ígérnek az ellenzéki pártok.

Úszófalu épült Abádszalókon

Magyarországon egyedülálló, úszófalut épített az abádszalóki Abád Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos ház elkészülte után idén újabbak kivitelezése kezdődött el - közölte a beruházó az MTI-vel.

Jövőt építünk címmel új felhívást hirdet a nemzetpolitikai államtitkárság

Jövőt építünk címmel pályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei részére - jelentette be Potápi Árpád János államtitkár.

Milliárdos kárt okozó csalók ellen emeltek vádat Kaposváron

Mintegy egymilliárd forintnyi kárt okozott egy cégcsoport tulajdonosa és öt társa a költségvetésnek fiktív számlákkal, ki nem fizetett adókkal és közterhekkel - közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

BKK: két körözött embert fogtak el az 1-es villamos vonalán

Két körözött embert fogtak el az 1-es villamos vonalán intézkedő rendőrök - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.

Fülöp Attila: az idősek családban tartását támogatja a kormány

A családoknak az idősek ellátásában nyújtott segítség fontosságát hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsályban pénteken.