A Dreher 7 milliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását

Hétmilliárd forintos beruházással 120 százalékkal növelte alumíniumdobozos gyártókapacitását a Dreher Sörgyárak - mondta Békefi Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-nek.

Szijjártó Péter: 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt

Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Több mint duplájára növeli gyártókapacitását a kecskeméti Univer Product Zrt.

Több mint a duplájára, évi 12-15 ezer tonnára növeli a magyaros ételízesítői gyártókapacitását a kormányzati támogatással közel 8 milliárd forint értékű, kedden átadott beruházásnak köszönhetően a kecskeméti Univer Product Zrt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: francia gyártmányú légvédelmi rakétákat vesz Magyarország

A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog Magyarország beszerezni a jövőben - mondta a honvédelmi miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Átadták a reprodukciós kutatóközpontot Pécsen

Átadták a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának megújult épületét a baranyai vármegyeszékhelyen pénteken.

BKV: megújul a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy közötti villamosvonal

Szombaton kezdődik az év legnagyobb beruházási munkája a BKV-nál: a nyári iskolai tanítási szünetben megújul a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy végállomás közötti villamosvonal, így ősztől már ott is közlekedhetnek a modern, alacsonypadlós CAF-villamosok - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Új magánkórházat nyitott Miskolcon a TritonLife-csoport

Hárommilliárd forintos beruházással új magánkórházat nyitott Miskolcon a TritonLife-csoport - tájékoztatta a magyar tulajdonosi hátterű magánegészségügyi szolgáltató az MTI-t.

Bővítette gyártókapacitását a szegedi Medikémia Zrt.

Uniós támogatással, több mint 352 millió forintos beruházással bővítette kapacitását az autóápolási cikkeket, háztartási termékeket és festék aeroszolokat gyártó szegedi Medikémia Zrt.

Új audiovizuális centrummal gazdagodott Veszprém

Új audiovizuális centrumot adtak át a veszprémi várnegyedben kedden.

Lantos Csaba: erősíteni kell Magyarország energiafüggetlenedését

Mivel Magyarország összeségében a felhasznált energia 76 százalékát importálja, ezért a kormány legfontosabb feladatának tartja, hogy erősítse Magyarország energiafüggetlenedését.

Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból

Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket - közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.

Két naperőmű létesült Kunmadarason

Két új naperőművet épített európai uniós támogatással a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.