Szijjártó: 21 milliárd forintos beruházás nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren

Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Átadták a megújult szigetvári Zrínyi-várat

Átadták pénteken a megújult szigetvári Zrínyi-várat, amelyen több mint kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt három évben.

Nyáron kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása

Nyáron indul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza felújításának első üteme, melynek során megújulnak és kibővülnek az MTA-ban őrzött nemzeti kincseket - például a Szózat eredeti példányát - bemutató kiállítóterek is.

Szijjártó Péter: 400 milliárd forintból Debrecenben építi fel első európai üzemét a kínai Eve Energy

Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Energy, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre.

Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon

Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként.

Átadták Veszprémben a Zöld város projekt új közösségi tereit

Akkor erős egy város, ha működő közösségei vannak, ehhez pedig olyan helyekre van szükség, ahol együtt tudnak lenni az emberek - mondta Veszprém polgármestere hétfőn, a több mint hárommilliárd forintból megvalósult Zöld város projekt átadóján.

Szijjártó Péter: tíz milliárd forintos beruházással bővíti szadai gyárát a dél-koreai Sang-A Frontec

A kialakulóban lévő új világgazdasági korszakban azok az országok lesznek a győztesek, amelyek minél több elektromos autóipari beruházást tudnak magukhoz vonzani, Magyarország pedig élen jár ebben a versenyben - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Bővítette hőszigetelőüveg-gyártási kapacitását a CE Glass Zrt.

Uniós támogatással bővítette hőszigetelőüveg-gyártási kapacitását Szeged határában, szatymazi üzemében a CE Glass Zrt., a fejlesztésnek köszönhetően csökkent az egy termékre jutó energiafelhasználás és a selejtarány - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

DIGI: lezárult a szupergyors internetprogram beruházása a Jászberényi járásban

Lezárult a szupergyors internetprogram beruházása, a vezetékes hálózat fejlesztése a Jászberényi járásban, amelyet a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a Széchenyi 2020 Program keretében valósított meg - közölte a szolgáltató az MTI-vel kedden.

Új vasúti aluljáró épült a Budapest-Bécs vonalon Tatabányán

Új vasúti aluljárót adtak át Tatabányán, a Budapest-Bécs vasútvonalon, a beruházás mintegy hétmilliárd forintból valósult meg - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.

Átadták a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének új logisztikai központját Szentesen

Átadták a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének (DélKerTÉSZ) új, 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központját csütörtökön Szentesen, amely 2,7 milliárd forintból épült meg.

Korszerűsítette perbáli húsüzemét a Spar

Több mint egymilliárd forintból fejlesztette perbáli húsüzemét a Spar Magyarország, amely a bicskei húsüzemmel együtt Közép-Európa egyik legkorszerűbb élelmiszer-előállítási helyszíneit mondhatja magáénak - tudatta az áruházlánc az MTI-vel szerdán.