Az elmúlt évek válsághelyzeti megmutatták, hogy az élelmiszer-ellátás, az élelmezési önrendelkezés nemzetstratégiai, sőt mára világos, hogy biztonságpolitikai kérdés is - hangsúlyozta az agrárminiszter csütörtökön, a Gyermelyi Zrt. mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán.
Már most biztosra vehető az idei évre az új nemzetgazdasági csúcs mind a beruházások, mind pedig az export terén, a sikerben a legfőbb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját.
Mintegy 20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt magyar start-upba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be; a beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Átadták a magyar közegészségügyi ellátás első túlnyomásos oxigénterápiás központját az Esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, a beruházás közel 800 millió forintos kormányzati támogatással valósult meg - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Két-háromszoros a kutatócsoportok túljelentkezése a szegedi lézereskutatóközpontban, az ELI ALPS-ban (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse Source) - közölte Szabó Gábor, az ELI-Hu Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön Szegeden.
A magyar gazdaság szuverenitásának megőrzése, az önellátás erősítése kulcskérdéssé vált a jelenlegi veszélyes időkben - hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Fejér vármegyei Martonvásáron, a Caola Zrt. egészségipari fejlesztésének csütörtöki átadásán.
A magyar gazdaság szuverenitásának megőrzése, az önellátás erősítése kulcskérdéssé vált a jelenlegi veszélyes időkben - hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Fejér vármegyei Martonvásáron, a Caola Zrt. egészségipari fejlesztésének csütörtöki átadásán.
Repülőgépes berendezésjavító központot épít Maglódon, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében az Aeroplex - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország a keleti vállalatok beruházásainak köszönhetően ma a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén, de hamarosan feljön a második helyre a globális rangsorban - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Európában napról napra nő az emberek veszélyérzete, a magyar kormány pedig azért dolgozik, hogy Magyarországon nőjön az emberek biztonságérzete - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kecskeméten.
Már nemcsak szimbolikusan, de ténylegesen is egy közösséget alkot a Pannon Egyetem és Veszprém városa - jelentette ki a területfejlesztési miniszter a Pannon Egyetem mélygarázs- és zöldkampusz-átadóján csütörtökön.
Továbbra is reálisak a kormány azon tervei, amelyek értelmében az infláció idei leépítését követően a jövő évben újraépítik a gazdasági növekedést, és mindennek alapját a beruházások jelentik - emelte ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
