Szakorvos: a korai stádiumban felfedezett pajzsmirigyrák gyógyítható

A Semmelweis Egyetem belgyógyászati klinikájának tanársegédjének elmondása szerint a korai stádiumban felfedezett pajzsmirigyrák gyógyítható, kialakulásának okait egyelőre vizsgálják.
Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Tudd meg, hogy a csillagjegyed alapján mi a legnagyobb hétköznapi félelmed!

Oroszországban tavaly 5,3 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttek száma

Oroszországban 2016-ban 5,3 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttek száma.
Mik a személyiségzavar jelei?

Mik a személyiségzavar jelei?

Megtévesztőek lehetnek a személyiségzavar tünetei!

Romániában újabb halálos áldozatot követelt a járvány

Romániában az elmúlt héten több mint 170 új kanyarós megbetegedést jelentettek az egészségügyi intézmények, és újabb emberéletet is követelt a járvány, így 24-re emelkedett a kanyaró halálos áldozatainak száma - derült ki a román közegészségügyi intézet pénteken közzétett összesítéséből.

Romániában jelentősen nőtt a megbetegedések száma az elmúlt héten

Romániában az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma, ami csaknem négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának.
Kávé az Alzheimer- kór ellen?

Kávé az Alzheimer- kór ellen?

Nem mindegy hány csésze kávét iszunk egy nap!
Kávé az Alzheimer- kór ellen?

Kávé az Alzheimer- kór ellen?

Nem mindegy hány csésze kávét iszunk egy nap!

Romániában 18-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma

Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban Romániában, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma - közölte pénteken a román média.

Ónod-Szűcs Zoltán: Magyarországon jó a járványügyi helyzet

Magyarország járványügyi helyzete jó, és a kanyarójárvánnyal összefüggésben a hatóságok és az egészségügyi intézmények megfelelően elláták a feladatukat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottsága előtti meghallgatásán szerdán.
Janice Bridger elmondta, hogy a légiutas-kísérők mit figyelnek az utasokon

Janice Bridger elmondta, hogy a légiutas-kísérők mit figyelnek az utasokon

Néhány másodperc alatt minden kiderül az emberekről.

OEK: 52-re emelkedett a kanyarógyanús esetek száma

Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, közülük 15 esetben igazolták is a betegséget - számolt be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.