A szociális dolgozóknak bérkiegészítést, a kulturális dolgozóknak béremelést kér az LMP

Az LMP azt kéri, hogy a szociális szektor dolgozói kapjanak egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést, minden kulturális dolgozónak emeljék meg hat százalékkal a bérét, a válságból való kilábalást követően pedig az állami szférában vezessék be a garantált diplomás bérminimumot.

Az LMP petíciót indít a szociális dolgozók bérkiegészítéséért

Petíciót indít az interneten az LMP azért, hogy az egészségügyiek mellett a szociális dolgozók is megkapják az egyszeri, bruttó 500 ezer forintos bérkiegészítést.

Czibere: további bérkiegészítés az egészségügyi végzettségű szociális dolgozóknak

A kormányzat folytatja a szociális ágazatban az elmúlt négy és fél évben végrehajtott, erőltetett ütemű béremelést.
MSZP: a nem állami intézményben dolgozó pedagógusokat segítőknek is biztosítsák a bérkiegészítés fedezetét

MSZP: a nem állami intézményben dolgozó pedagógusokat segítőknek is biztosítsák a bérkiegészítés fedezetét

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a kormánynak biztosítania kell a kétszer 35 ezer forint béren kívüli juttatás költségvetési fedezetét azok számára is, akik a nem az állami intézményfenntartás...