Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy beteget megkárosító ápoló

Lopás és csalás miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy férfi, aki kórházi ápolóként károsított meg egy beteget.

Öt év két hónapra ítéltek egy szegedi nőt, aki rágyújtotta férjére közös lakhelyüket

Jogerősen öt év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a szegedi nőt, aki rágyújtotta aludni térő férjére és közös kutyájukra a lakhelyükül szolgáló kalyibát 2023 tavaszán - tájékoztatta a bíróság az MTI-t csütörtökön.

Korrupt határrendészeket ítéltek el a Szegedi Törvényszéken

Első fokon három és fél év, valamint hét és fél év közötti börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa korábban határrendész járőrként dolgozó rendőröket, illetve felettesüket, akik külföldi sofőröktől kértek pénzt közúti ellenőrzés során.

Egy év három hónapra ítélték a hódmezővásárhelyi pártiroda ablakát betörő férfit

Jogerősen egy év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki pénteken Hódmezővásárhely belvárosában garázdálkodva megrongálta egy országos párt helyi képviseletének irodáját.
27 elfogás a célkörözési akcióban

27 elfogás a célkörözési akcióban

A budapesti nyomozók újabb akciójában elfogtak olyat is, aki nyolcéves börtönbüntetése elöl bujkált.

Börtönbüntetésre ítéltek egy állatkínzót Borsodban

Állatkínzás miatt nem jogerősen 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt egy férfit a Kazincbarcikai Járásbíróság - közölte szerdán a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.

Börtönbüntetést kapott egy férfi Hollandiában fiatal lányok online zaklatása miatt

A holland illetékes bíróság hat év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki legalább 33 kiskorú lányt zaklatott szexuálisan az interneten - közölte a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerdán.

Elítéltek két ügyvédet lakások elcsalása miatt

A Fővárosi Főügyészség járt el másodfokon abban az ügyben, amelyben két ügyvédet is jogerősen elítéltek rászorulók ingatlanainak elcsalása, illetve ügyvédi visszaélések miatt, egyiküket 4 év börtönre.

Gyárfás Tamást hét év börtönre, Portik Tamást életfogytiglani fegyházra ítélték jogerősen

Jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamás korábbi médiavállalkozót, sportvezetőt és sportdiplomatát felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla.

Börtönbüntetésre ítéltek két volt ózdi rendőrt

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa ítéletet hirdetett abban az ügyben, amelynek vádlottjai - két volt rendőr - sanyargattak és jogellenesen fogvatartottak egy fiatal fiút Ózdon; a két vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítélték - közölte a Debreceni Törvényszék.

Jogerősen 19 év fegyházra ítéltek egy hajléktalant, aki felgyújtott két embert

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely 19 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki "tűzhalálra ítélte hajléktalan társait" a rákosrendezői pályaudvaron - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Börtönbüntetésre ítélték Kínában egy tajvani könyvkiadó vezetőjét

Egy kínai bíróság három évi börtönbüntetésre ítélte egy tajvani könyvkiadó vezetőjét, mert bűnösnek találta szeparatizmusra való felbujtás vádjában - jelentette be szerdán a tajvani ügyekért felelős pekingi hivatal.