Mostohatestvére megrontása miatt emeltek vádat egy férfi ellen Somogyban

Mostohatestvére megrontása miatt vádat emeltek egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Bíróság elé állt a román férfi, aki rágyújtotta a házat az ismerőseire Makón

A Szegedi Törvényszéken kedden elkezdődött a pere egy román állampolgárságú férfinak, aki 2021 októberében felgyújtott egy épületet Makón, miközben abban ketten aludtak.

Ügyészség: rendőrségi adatokkal kereskedőket ítéltek el első fokon

A Győri Törvényszék Katonai Tanácsa végrehajtandó-, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt több volt hivatásos rendőrt, valamint több ügyvédet és azok ügyfeleit hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.

Nyolc áldozata van a hamburgi ámokfutásnak

Nyolc halálos áldozata és nyolc sérültje van a Jehova Tanúi hamburgi imaházában csütörtökön történt ámokfutásnak, amelynek elkövetője a vallási közösség egy korábbi tagja - ismertették pénteken a németországi nagyvárosban.

Őrizetbe vettek egy litván férfit, aki harminchét határsértőt szállított egy kisteherautóban

Őrizetbe vettek egy embercsempészéssel gyanúsítható litván állampolgárt pénteken Békés vármegyében, a férfi harminchét illegális bevándorlót szállított egy kisteherautóban - írta a rendőrség a police.hu oldalon.

Ámokfutásként tartják számon a hamburgi lövöldözést

Ámokfutásként tartja számon a rendőrség a Jehova Tanúi vallási közösség egy hamburgi imaházában csütörtök este történt lövöldözést, és a nyomozás első adatai szerint a vérengzés elkövetője saját magával is végzett - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR).

Többször megvágta iskolatársát egy lány a zalai Szepetneken

Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel csütörtökön.

Kreml: kevés olyan szolgálat van, amely képes lehetett az Északi Áramlat elleni merényletre

A Kreml nem hiszi el, hogy ukránbarát magánszemélyek állhattak az Északi Áramlat gázvezetékek elleni robbantások mögött, mert ilyenre csak kevés különleges szolgálat képes - mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.

Felmentették a több tízmillió eurós brüsszeli gyémántrablás négy utolsó vádlottját

Egy brüsszeli bíróság felmentette a 2013-ban elkövetett több tízmillió eurós brüsszeli gyémántrablás négy utolsó vádlottját - írta a L'Avenir belga hírportál szerdán.

Hallókészülékkel üzletelőket fülelt le a NAV

Jogosulatlanul igényelt ártámogatást hallókészülékekre a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől egy miskolci "elkövetői kör", ellenük különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Házépítőelemek között rejtőztek illegális bevándorlók egy kamionban

Házépítéshez készült szendvicspanelek között bújt meg kilenc illegális bevándorló egy lengyel kamionon, akikre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai találtak rá kutya segítségével.

Egyre gyakoribbak az online csalások

Egyre gyakoribbak az online térben elkövetett csalások, és az elkövetők módszerei is folyamatosan változnak - hívták fel a figyelmet szakértők az Országos Rendőr-főkapitányság.