Harmincmilliós csalás miatt emeltek vádat egy korábbi labdarúgó ellen

Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Érmegyűjtőket megkárosító ügyvéd és társai ellen emeltek vádat

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, mert egy nem létező érmegyűjtő befektetőre hivatkozva, egy ghánai céget felhasználva megkárosítottak 32 embert, összesen több mint 70 millió forinttal - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.

Csaló építési vállalkozót ítéltek börtönre Tatabányán

Csak papíron létező házak építésére csalt ki egy banktól félmilliárd forintot egy vállalkozó, emiatt két év felfüggesztett börtönre ítélte első fokon a Tatabányai Törvényszék - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Két évig tartotta otthon apja holttestét, csalás miatt vádat emeltek ellene

Minősített költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig nem jelentette be apja halálát, a holttestét otthon tartotta és felvette a nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

NAV: árstopos élelmiszerekkel csalt egy bűnbanda

Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Idős embereket megtévesztő csalókat ítélt el a Szombathelyi Járásbíróság

Csalás miatt 39 vádlottal szemben hozott első fokon, nem jogerős ítéletet a Szombathelyi Járásbíróság - közölte az MTI-vel pénteken a járásbíróság elnökhelyettese.

Több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató szervezet

Több mint másfél milliárd forint adót csal el egy biztonsági őröket foglalkoztató bűnszervezet, amely a gyanú szerint "számlagyárként" is működött - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága az MTI-vel.

Feketéző benzinkutast értek tetten a Dél-Dunántúlon

Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

Ügyészség: ügyvédi munkadíjra hivatkozva csalt ki milliókat egy idős nőtől egy férfi

Vádat emelt egy 27 éves férfival szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség, mert állítólagos ügyvéd rokona segítségét ajánlva több mint 11 millió forintot csalt ki egy idős nőtől - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Unokázós csalók ellen emelt vádat az ügyészség Békés megyében

A Gyulai Járási Ügyészség vádat emelt egy 15 tagú bűnszervezettel szemben, amelynek tagjai "unokázós" módszerrel becsapott idős sértettektől vettek el összesen közel tízmillió forintot - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Főügyészség pénteken.

Hamis okirattal szerezte meg férje vagyonának felét egy nő, vádat emeltek ellene

A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki egy ügyvéd segítségével - az ügy másik vádlottjával - hamis okirattal szerezte meg idős férje nagyértékű ingatlanjának felét - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Áfacsalásra szakosodott mobiltelefon-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel

A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében.