Több mint 16 millió forintot csalt el egy német hitelintézettől az a ghánai férfi, akit hétfőn Magyarországra hoztak az ellene indított eljárás lefolytatására - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján.
Megszüntette a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a békéscsabai Joghatás Kft. ellen, a hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárás lezárult - válaszolta a rendőrség csütörtökön az MTI megkeresésére.
Hamis képeket árult az interneten egy férfi, csalás miatt vádat emeltek ellene - írta csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Esztergomi Járási Ügyészség.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek, 18+
A hirdetőt nem érdekli, hogy a vásárló zsarolásra használja-e a „terméket”.
Hazahozták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedd délután.
Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajt
Módszertani újítás kellett ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mint felügyeleti hatóság, felderítse a Quaestornál, illetve a másik két brókercégnél történt jelentős összegű csalást.
Elkezdődött a Fortress ügyként ismert több milliárdos csalássorozat tárgyalása szerdán a Fővárosi Törvényszéken, az ügyben 2072 rendbeli csalás és pénzmosás miatt emeltek vádat.
Vizi Erika ügyész i...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség.A Fővárosi Főügyészség pénteki...
Huszonötmillió forintos sikkasztással gyanúsítja a rendőrség a Tolna megyei Medina polgármesteri hivatalának egy munkatársát - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodája csütörtökön az M...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy vannak, akik csalással vádolják meg a szavazatszámláló bizottsági tagokat.Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájé...
Az Eclipse-ügy tizenkét vádlottja közül nyolcat összességében milliárdos nagyságrendű adócsalás miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt, négyet viszont felmentett a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihir...