Csütörtöktől bárki részese lehet a legnagyobb tudományos galaxiskatalógus létrejöttének

Csütörtöktől bárki részese lehet a legnagyobb tudományos galaxiskatalógus létrejöttének; több ezer galaxis tulajdonságainak azonosításában vehetnek részt az érdeklődők a Galaxy Zoo citizen science projektjének keretében.

Öt magyar utazik a csillagászati diákolimpiára Brazíliába

Öt magyar diák utazik Brazíliába a csillagászati diákolimpiára - közölte a megmérettetés magyar projektkoordinátora az MTI-vel.

A kisbolygók és meteoritok világát mutatja be a Svábhegyi Csillagvizsgáló vasárnap

A kisbolygók és a kozmikus becsapódások világát, a nyári égboltot és a meteoritokat is megismerheti a közönség vasárnap a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, a nemzetközi aszteroida nap alkalmából rendezett programon.

Különleges bolygóegyüttállás lesz kedden napközben

Kedden szoros együttállásban lesz látható a Naprendszer legnagyobb és legkisebb planétája, a Jupiter és a Merkúr.

Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban.

Csütörtökön megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása.
Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Ikercsillagok fedték fel a csillagok "bolygóevési szokásait"

Ikercsillagok vizsgálata közben jutott arra egy nemzetközi kutatócsoport, hogy legalább minden tucat csillagból egynél látni bizonyítékot bolygók elnyelésére.

Egy vonalban látható csütörtök este a Hold, a Jupiter, az Uránusz és a Plejádok

Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz. Kézitávcsővel egy üstökös is megfigyelhető ugyanezen az estén.

Látványos égi jelenségek figyelhetőek meg csütörtökön és pénteken

Csütörtökön a kövér holdsarló, az alatta elhelyezkedő Jupiter, valamint az Uránusz, pénteken pedig a Fiastyúk és a Hold együttálása nyújt különleges látványt az esti égbolton.
Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

Óriás "mágneskígyókat" fedeztek fel a Napon

Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán.