Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntéseket hozott a Médiatanács

Öt helyi, körzeti és kisközösségi rádiós pályázati eljárással kapcsolatban hozott döntéseket a Médiatanács - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.

Az EP a nem uniós állampolgárok bűnügyi adatainak megosztását lehetővé tevő rendszer létrehozásáról döntött

AZ Európai Parlament (EP) új uniós információs nyilvántartó rendszer felállítását hagyta jóvá, amelynek segítségével ezentúl hatékonyabban és gyorsabban megosztható a nem uniós állampolgárokra vonatkozó bűnüldözési adatok nagy része - közölte az uniós parlament kedden.

Moszkva: Washington közölte, végleges az INF-szerződés felmondásáról szóló döntése

Diplomáciai csatornákon keresztül közölte az Egyesült Államok Oroszországgal, hogy véglegesen eldöntötte: felmondja a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról (INF) szóló szerződést.

Az Európai Bizottság kedden dönt az olasz költségvetési tervezettel kapcsolatos további lépésekről

Az Európai Bizottság megkapta határidőre a római kormány levelét, és annak alapján kedden dönt a következő lépésekről az aggályosnak tartott jövő évi olasz költségvetési tervezettel kapcsolatban - közölte a brüsszeli testület szóvivője hétfőn.

Századvég: nem lesz gyors döntés a magyar jogállamiság kapcsán elindított uniós eljárásban

Nem várható gyors döntés a magyar jogállamiság kapcsán elindított uniós eljárásban - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Több kerületet érintő Duna-parti tervekről döntöttek a képviselők

Több kerületet érintő, a Duna-partra vonatkozó építési szabályzatokat fogadott el a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Hétfőn döntenek a befogott medvéről

Egy bizottság dönt hétfőn a Magyarországon kóborló, majd befogott medve sorsáról - közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szombaton az MTI-vel.

Döntött a MOB közgyűlése a tokiói olimpia célkitűzéseiről

Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a köztestület az elmúlt év értékelése mellett meghatározta a soron következő felnőtt és utánpótlás multisport-események, így a 2020-as tokiói nyári olimpia felkészülési irányelveit és célkitűzéseit is.

Három rádióra szabott ki bírságot a médiatanács

Negyven-negyvenezer forint bírságra kötelezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa három rádiót az év eleji hatósági ellenőrzések után - közölte az NMHH pénteken az MTI-vel.

Filmfesztivál támogatásáról és rádiós frekvenciákról döntött a médiatanács

Az AMIK - A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál nyerteseinek pénzjutalmat ajánlott fel, és rádiós frekvenciákról is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén.

Négy országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB

A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén döntött az áprilisi országgyűlési választáson országos pártlistáról mandátumot szerzett, de arról lemondó jelöltek mandátumának kiadásáról.

Orbán: elég egy rossz döntés, és Budapestre nem fogunk ráismerni

Budapest ma a világ egyik legbiztonságosabb városa, de "elég egy rossz döntés, egy elhibázott választás, és Budapestre nem fogunk ráismerni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Ludovika Egyetemi Campus átadóján.