Szerző: Ancsy
itt:
Orosz hírek
Oroszország őszintén reméli, hogy Donald Trump amerikai elnök a kongresszusi időközi választások után is folytatja majd az ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló béketeremtő erőfeszítéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára az orosz Life hírportálnak.
Orbán Viktor és Aleksandar Vucic választási veresége, valamint Donald Trump amerikai elnök pártjának félidős választási kudarca azt mutatja, hogy a korábban leválthatatlannak hitt politikai vezetők hatalma sem örök - írta szerdai véleménycikkében a Vecernji List című horvát napilap.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
Kijev semmibe vette Donald Trump amerikai elnök vonatkozó felhívását azzal, hogy újabb támadásokat kísérelt meg orosz olajfinomítók ellen - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által pénteken sugárzott nyilatkozatában.
Szigorúan bizalmas, az ukrajnai és az iráni konfliktussal kapcsolatos információkat szivárogtathatott ki Brett Sylvia, az amerikai hadsereg egyik magas rangú vezetője, akit a héten mentett fel tisztségéből Pete Hegseth hadügyminiszter.
Kína bevonása a nukleáris leszerelési tárgyalásokba jelenleg nem méltányos, nem észszerű, és a gyakorlatban is megvalósíthatatlan - jelentette ki Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője Pekingben pénteken, a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
XIV. Leó pápa jól töltötte az éjszakát, felébredt és reggelizett - közölte a Vatikán csütörtökön.
Meglepő az amerikai elnök bejelentése az orosz-ukrán energiaipari tűzszünetről - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, internetes kapcsolaton keresztül felszólalva a Varsói Biztonságpolitikai Fórumon, amely hétfőn kezdődött a lengyel fővárosban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal való újabb találkozóra, de ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrétumok - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Megérkezett az Egyesült Államokba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki erről az X közösségi portálon számolt be kedden.
Donald Trump amerikai elnök a katonai csapások további sorát ígérte Irán ellen egészen addig, ameddig a teheráni vezetés nem ül ismét tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államokkal.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Telefonon beszélt egymással Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök csütörtök este - közölte a miniszterelnöki hivatal Izraelben.