Emmi-államtitkár: duális képzést indított egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégcsoport

Duális képzés keretében diákok olyan munkahelyen tudnak szakmát elsajátítani, ahol többségben megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára.

MKIK: 53 ezer diák vett részt a duális képzésben a most zárult tanévben

A 2016/2017-es tanévben 53 ezer tanuló vett részt a duális képzésben, a legtöbben a vendéglátóiparban, a gépiparban és a kereskedelemben dolgoztak tanulószerződéssel - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdán az MTI érdeklődésére.

Duális képzésről szóló megállapodást írtak alá fővárosi és vidéki egyetemek

Élelmiszeripari mérnök és gépészmérnök hallgatók szerezhetnek munkatapasztalatot annak a duális képzésről szóló megállapodásnak köszönhetően, amelyet négy egyetem és a Coca Cola HBC Magyarország írt alá pénteken Budapesten.
Megkapták diplomájukat az ország első, duális képzésben végzett hallgatói Kecskeméten

Megkapták diplomájukat az ország első, duális képzésben végzett hallgatói Kecskeméten

A jövő intézményének nevezte a Kecskeméti Főiskolát az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az intézmény szombati diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén, ahol Magyarország...
Megkapták diplomájukat az első duális képzésben végzett hallgatók Kecskeméten

Megkapták diplomájukat az első duális képzésben végzett hallgatók Kecskeméten

Feldobják sapkáikat a végzős hallgatók a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én.Az eseményen az a tizenhét hallgató is átvette oklevelét, akik elsőként végeztek d...
Varga Mihály: érdemes a szakmunkás pályát választani és tökélyre vinni a tudást

Varga Mihály: érdemes a szakmunkás pályát választani és tökélyre vinni a tudást

Üzenetértékű a fiatal szakemberek versenye, mivel példát állít a fiatalok elé arról, hogy érdemes a szakmunkás pályát választani, érdemes tanulni és tökélyre vinni a szaktudást - erről a nemzetgazdasá...
Palkovics: eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana

Palkovics: eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana

Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana a 2015/2016-os tanévben és a nyolcszázat közelíti azon hallgatók száma, akiket ebben a képzési formában fogadni tudnak - mondta a...
Czomba: több szakmunkásra van szükség, mint amennyit a képzési rendszer kibocsát

Czomba: több szakmunkásra van szükség, mint amennyit a képzési rendszer kibocsát

Több szakmunkásra, technikusra van szükség, mint amennyit a jelenlegi képzési rendszer kibocsát, ezért egyebek mellett ki kellene tolni vagy meg kellene szüntetni az iskolarendszerű szakképzés 21-éves...
Parragh: a duális képzés a felsőoktatásban is szükséges

Parragh: a duális képzés a felsőoktatásban is szükséges

A felsőoktatásban is be kell vezetni a duális képzést azokon a területen, amelyek a reálgazdaság számára képeznek szakembereket - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)...