Sikeres női vállalkozókat díjaztak

Átadták a 2022 legsikeresebb női vezetője, női vállalkozója, valamint a leginspirálóbb női sikertörténete díjat - tájékoztatta az elismerések odaítéléséhez szükséges pályázatot kiíró SEED Alapítvány és a PWA - Sikeres Nők Egyesülete pénteken az MTI-t.

MNB: 5 százalékkal nőttek a kgfb-díjak a harmadik negyedévben

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben.

Idén négy alkotót választottak a nemzet művészének

Ebben az évben négy alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban.

Ben Kingsley Arany Ikon-díjat kap a Zürichi Filmfesztiválon

Ben Kingsley szeptember 29-én Arany Ikon-díjat kap a Zürichi Nemzetközi Filmfesztiválon.

Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át a köztestület 195. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, és az Akadémiai Újságíró Díjat.

Két díjjal jutalmazták a Post Mortemet a manchesteri Grimmfesten

A legjobb játékfilm és a legjobb SFX díjával tüntette ki a manchesteri Grimmfest szakmai zsűrije a Bergendy Péter rendezésében, Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével készült Post Mortem című filmalkotást, amely a nagyközönség számára már a Filmio kínálatában is elérhető - tudatta a Nemzeti Fi

Jason Momoa és a Williams nővérek is díjat adnak át

Jason Momoa, Serena és Venus Williams nővérek is díjat ad át a vasárnap esti Oscar-gálán.

Átadták a MÚOSZ sajtónapi díjait

Átadták a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) sajtónapi díjait; Magyar Sajtódíjat kapott Dezső András, a HVG újságírója, Vitéz F. Ibolya, a 24.hu újságírója, valamint a 444.hu szerkesztősége - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Átadták a II. Pápai Nemzetközi Történelmi Film Fesztivál díjait

A spanyol Paula Cons La isla de las mentiras (A hazugságok szigete) című filmje nyerte a legjobb film díját a február 27-én véget ért II. Pápai Nemzetközi Történelmi Film Fesztiválon (PIHFF), melynek fődíját Magdolna című filmjéért Buvári Tamás vehette át.

Elindult a nevezés a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr versenyre

Elindult a nevezés a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr versenyre; a jelentkezők hétfőtől hat kategóriában adhatják be a nevezésüket.

Az Országút folyóirat díjazza legolvasottabb szerzőit

Döme Barbara író, Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus és Lackfi János költő kapja az Országút folyóirat irodalmi díjait.

Gyöngyösi Zoltán kapta a 2021-es Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

Gyöngyösi Zoltán kapta az idei Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Szerelmek városa című előadásban nyújtott alakításáért a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján - közölte a színház az MTI-vel szerdán.