A betegeknek és a velük foglalkozó családtagoknak és egészségügyi dolgozóknak szentelt világnapot tartja a katolikus egyház szombaton, amelynek alkalmából Ferenc pápa az egészséghez és a gyógyuláshoz való jogot hangsúlyozta.
Egy modern demokráciában az állam és az egyház természetesen elválasztva, de mégiscsak együttműködve létezik egymás mellett - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitása alkalmából adott in
A román legfelsőbb bíróság megváltoztatta a pitesti-i táblabíróság elsőfokú ítéletét, és jogerős ítéletben fosztotta meg a római katolikus egyházat a számára visszaszolgáltatott nagyváradi pénzügyi palotától - közölte pénteken a Bihon.ro portál.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton hivatalában fogadta Gáncs Pétert, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét, a találkozón jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke a megbeszélést követően az MTI-vel.
Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka.
"A megosztottság és ellenségeskedés vírusának" a katolikus egyházban és a szélesebb társadalomban fenyegető terjedésére figyelmeztetett Ferenc pápa.
Makláry Ákos görögkatolikus parókust választotta elnökké a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Osztie Zoltán leköszönő elnök pedig Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Magyarország a jövőben is erőteljes szerepet fog játszani a kereszténység és a világban élő keresztény közösségek megvédésében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A KDNP abban látja Európa jövőjét, ha visszatér a keresztény gyökerekhez, ellenkező esetben elbukik.Vejkey Imre, a kormánypárt vezérszónoka az alaptörvény-módosítás hétfői vitájában a parlamentben a m...
A keresztény gyökerek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta a Junge Union, a CDU és a CSU - a német kereszténydemokrata kormánypártok - ifjúsági szervezetének éves kongresszusán a németországi Paderbo...
Huszonhat évvel az alapkőletétel után szombaton felszentelte a gazdagréti Szent Angyalok-templomot Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.Erdő Péter a szertartáson felidézte: az 1980-as években...
Katolikus Társadalmi Napok.Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (k), Tokár János, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője (b) és Székely János esztergom-budapesti segédpüspök (j) a g...