Huszonöt éves a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye

A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye megalapításának 25. évforduló alkalmából ünnepi szentmisét tartottak szombaton Debrecenben, a Szent-Anna székesegyházban, amelyen részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a határon túli magyar egyházmegyék főpásztorai, a testvéregyházak vezetői, világi méltóságok és az egyházmegye hívő közössége.A szentmise főcelebránsa, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felidézte, hogy "25 éve az isteni bölcsesség új házat épített magának itt Debrecenben", ekkor alapította Szent II. János Pál pápa a debrecen-nyíregyházi egyházmegyét.

    
A szentmisén ismertették Ferenc pápa apostoli áldását, és felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amelyben a kormányfő arra figyelmeztet, hogy olyan időket élünk, amikor keresztény értékeink, életformánk megőrzése és megtartása komoly kihívássá vált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com