Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök lehallgatási jegyzőkönyveit feldolgozó könyvet mutattak be csütörtökön a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A kormány 800 millió forinttal járul hozzá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye társszékesegyháza, a kecskeméti nagytemplom felújításához - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten.
Szent II. János Pál példájára a lengyelek ma sem félnek az árral, a többséggel, a média túlsúlyával, a külföldi erőkkel szemben, a Szolidaritás útján haladni.
Összefogásra buzdított, a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi erők együttműködésének fokozását sürgette Ferenc pápa pénteken a bukaresti elnöki hivatalban román állami vezetők és a civil társadalom képviselői előtt.
Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferec pápa.
Ferenc pápa óriási székely kapun át érkezik a szombaton tartandó miséjére a csíksomlyói hegynyeregbe, és a szűzanya iránti tisztelet kifejezéséül arany rózsát hoz a csíksomlyói kegyhelynek - közölték a szervezők.
Minden egyházmegye kap egy példányt abból a kézzel másolt, több mint ötezer oldalas Bibliából, amelynek eredetijét Ferenc pápa kapta meg 2015 októberében.
A munkájukat elvesztőkért és a munkát keresőkért emelte fel szavát Ferenc pápa, aki a munkanélküliséget a kor világméretű tragédiájának nevezte május elsején a Szent Péter téren tartott általános audienciáján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyarországi szlovén nemzetiség tagjait a szülőföldön való megmaradásban segítik azok a célzott támogatások, amelyekkel a kormányzat az oktatás, a kultúra és a hitélet fejlődését, megerősítését segíti elő a Rába-vidéken.
Lengyelország segíteni akar a hétfői tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame újjáépítésében - így nyilatkozott több lengyel politikai vezető, köztük Andrzej Duda elnök, aki szerint a párizsi székesegyház felújítása Európa újjászületésének jelképévé válhat.
Jelentős összegű támogatást gyűjtött a partiumi református egyházkerület az üldözött keresztényeknek
Nyolcmillió forintnak megfelelő támogatást gyűjtött híveitől a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az üldözött keresztények megsegítésére.
A szexuális visszaélés miatt első fokon elítélt George Pell ausztrál bíboros elveszítette vatikáni tisztségét, és az őt érintő ügyben a Hittani Kongregáció is vizsgálatot indít - jelentette be Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő szerdán.