Ferenc pápa megerősítette az egyház elkötelezettségét a visszaélésekkel szemben

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az egyháznak a szexuális visszaélésekkel szembeni szilárd elkötelezettségét hangoztatta Ferenc pápa az ügyekben illetékes egyházi hivatalként és bíróságként működő Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait fogadva a Vatikánban pénteken.Ferenc pápa kijelentette: az egyház a "szilárd elhatározottság" útját követi bármilyen típusú visszaéléssel szemben azzal az elkötelezettséggel, hogy igazságot szolgáltat a tagjai által elkövetett visszaélések áldozatainak, a kánonjog vonatkozó előírásainak szigorú alkalmazásával.
   

Az egyházfő emlékeztetett a kánonjog decemberben történt módosítására, mely szigorította a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozó, úgynevezett "súlyos bűncselekmények" elbírálását és büntetését. "Mindez önmagában nem elegendő a jelenség megfékezésére, de szükséges lépésnek számított az igazság helyreállítására, a botrány helyrehozatalára, valamint a korábbi tévedések javítására' - jelentette ki a pápa a kongregáció plenáris ülésének tagjai előtt.
    

Ferenc pápa konkrét ügyről nem beszélt, de szavai azt a jelentést követik, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Münchenben az 1945 és 2019 között előfordult gyermekbántalmazási ügyekről. A bajor tartományi fővárost és térségét lefedő München-Freising főegyházmegyében történt gyermekbántalmazási ügyek feltárásába külső, független szakértőként bevont Westphal  Spilker Wastl (WSW) ügyvédi iroda jelentése szerint a vizsgált, több évtizedes időszakban a gyermekbántalmazásnak legalább 497 áldozata volt. A Szentszék csütörtökön "szégyennek" nevezte a történteket és együttérzését fejezte ki az áldozatoknak.
    

Decemberben a kánonjog szexuális visszaélésekre és pedofíliára vonatkozó cikkelyeit - a pápa szavai szerint -"naprakésszé tették", ami azt jelenti, hogy az abúzust a személy és a személyi méltóság elleni bűncselekménnyé nyilvánították. A módosított jogszabályok szerint visszaélések esetében nem csak az egyház tagjai, hanem az egyház keretében szolgáló világiak is büntethetőkké válnak. Bűncselekménnyé lépett elő az esetleges szexuális visszaélés jelentésének mulasztása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com