Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kedden 549 esetben intézkedtek a rendőrök, a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta pedig már 38 555 ember ellen kellett fellépniük.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az LMP országgyűlési képviselője azt kéri a kormánytól: tegye lehetővé, hogy a koronavírus elleni oltásra jelentkezők az ügyfélkapun keresztül elérhető elektronikus szolgáltató térben láthassák, sikeres volt-e a regisztrációjuk.
Az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak - közölte a kormányszóvivő szerdán a Facebookon.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) hétfőn indított akciójában - közölte az OKF főigazgató-helyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
A koronavírus-járvány Csehországban folytatódó enyhülését mutatják a prágai egészségügyi minisztérium szerda reggeli hivatalos adatai.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Meghalt 249, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7587 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 1 696 110 embert oltottak be Magyarországon, közülük 494 520-an már a második adagot is megkapták.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Elemi erővel tombol a járvány Magyarországon és Európa-szerte, aminek a brit vírusvariáns az oka - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A látogatók magas száma miatt a Hegyvidéki Önkormányzat arra hívja fel a Normafán kirándulni vágyókat, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett maszkviselési és a távolságtartási szabályokat ott is tartsák be.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A járvány elleni védekezési alapból és a gazdaságvédelmi célú keretekből összesen 1127 milliárd forint plusz forrást csoportosított át tavaly a kormány az egészségügynek a költségvetési törvényben tervezetten felül - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden a közösségi oldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Meghalt 252, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5481 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 1 636 436 embert oltottak be Magyarországon, közülük 481 820-an már a második adagot is megkapták.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Március 29-ig érvényben maradnak a korlátozó intézkedések, a rendőrség szigorúan ellenőrzi a járványügyi szabályok betartását - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy hol van a lélegeztetőgép-kapacitás felső határa.