Szerbiában meghaladta a két és fél milliót a beoltottak száma, az újraoltottaké több mint egymillió

Meghaladta a két és fél milliót az új koronavírus elleni valamelyik vakcinával beoltottak száma Szerbiában, közülük több mint egymillióan már a második adagot is megkapták - jelentette a közszolgálati televízió csütörtök reggel.

Emmi: a koronavírusos betegek kezelésében hatásos az időben megkezdett Favipiravir terápia

A Favipiravirt a háziorvosokon kívül már jogosult felírni az alapellátási ügyeletben, a covid-ambulanciákon dolgozó, illetve minden olyan orvos, aki a járványügyi ellátásban gyógyít. Így az érintett betegek hétvégén és ünnepnapokon is megkezdhetik a vírus elleni védekezést.

A Komárom-Esztergom megyei Annavölgyben és környékén fogadják az oltakozókat a honvédség oltóbuszai

A Magyar Honvédség oltóbuszai a Komárom-Esztergom megyei Annavölgyben és a környező településeken fogadják az oltakozókat - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai Híradójában.

Országos tisztifőorvos: az egyéni felelősségnek óriási szerepe van ezekben a napokban

Az egyéni felelősségnek óriási szerepe van ezekben a napokban - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Kovács Zoltán: az operatív törzs minden nap tájékoztatja a nyilvánosságot

Az operatív törzs minden nap tájékoztatja a nyilvánosságot a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebook-oldalán.

Meghalt 302 beteg, 6700-zal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 302, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6700 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 2 011 029 embert oltottak be Magyarországon, közülük 753 187-en már a második adagot is megkapták.

Országos tisztifőorvos: Magyarország oltónemzet

Magyarország oltónemzet, rövid időn belül kétmillióan lesznek azok, akik megkapták már legalább az első védőoltást a koronavírus ellen - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Ukrajnában megint gyorsult a fertőzés terjedése

Ukrajnában keddre ismét gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, több mint tíz és félezer, a megelőző napinál mintegy kétezerrel több új fertőzöttet regisztráltak.

Bukarestben erőszakba torkollott a korlátozások elleni tüntetés

Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott.

Operatív törzs: a kormány április 8-ig meghosszabbította a védelmi intézkedések hatályát

A kormány április 8-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a hétfői online sajtótájékoztatón.

Országos tisztifőorvos: nagyon nagy az egyéni felelősség

Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Orbán: hétfőn elérhetjük a 2 millió oltást

A miniszterelnök szerint jó esély van arra, hogy hétfőn a koronavírus ellen beoltottak száma elérje a 2 milliót Magyarországon.