Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Pénteken indul a 2017-es balatoni elsősegélynyújtó szolgálat - jelentette be a Magyar Vöröskereszt főigazgatója csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az elmúlt hét évben a korábbi szűkülő pályáról növekedési pályára állt az Országos Mentőszolgálat, amelynek költségvetését ebben az időszakban a kormány csaknem a duplájára emelte - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az MTI-nek.
A kormány szülői és egészségügyi szakmai szervezetek kérésére társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a javaslatot, amely szerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A jövő év februárjának végére, márciusának elejére készül el az összegzés, amelyet a kormány asztalára tesznek le a védőnők helyzetével és jövőképével kapcsolatban - mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken az M1 aktuális csatornán.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Mintegy 1,7 milliárd forintból hoz létre a kormány egy új kelet-magyarországi, 150 férőhelyes szakápolási központot, amelynek működtetésére jövőre 150 millió forintot szán.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az államilag szervezett védőnői ellátás megszervezéséről szóló koncepciónak július végéig el kell készülnie - hangsúlyozta az egészségügyért felelős államtitkár a védőnők napja alkalmából tartott ünnepi rendezvényen kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A folyamatos és biztonságos vérellátás érdekében országosan naponta 1500-1700 véradásból származó teljes véregység szükséges, az önkéntes véradók nélkül lehetetlen lenne ennek összegyűjtése, az évi több mint négyszázezer, vérkészítményekre szoruló ember gyógyítása és gyógyulása.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Mérhető, azonos standardok által mért adatokra van szükség ahhoz, hogy a kormány pontos képet kapjon a magyar lakosság egészségi állapotáról és az egészségügyi ellátórendszerről - mondta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója az MTI-nek hétfőn.
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
Újabb elszomorító kép borzolja a kedélyeket a kórházi menük témájában.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Pályázat útján országossá terjesztik ki az Anyák háza programot, amelynek célja, hogy a budapesti és a vidéki gyermekkórházakban, gyermekosztályokon a szülő végig beteg gyermeke mellett maradhasson, méltó körülmények között.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Összesen 13 milliárd forintra lehet pályázni alapellátás-fejlesztés és népegészségügyi szolgáltatások fejlesztése témakörében - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Csaknem kétmilliárd forint jut a legveszélyeztetettebb, gyermekotthonban élő fiatalok droghasználatának megelőzésére, visszaszorítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Legyen más a szenvedélyed! 2. című projektjének keretében.