További neves eladók szerepelnek az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjában.
Immár nyolcadszor írta ki az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadói alprogramjának pályázatát.
Ötven fellépő lép színpadra az idei Fekete Zaj fesztiválon.
Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén - jelentette be hétfőn az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke.
Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!
Szombaton lesz a Dal 2020 döntője, eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet.
A horoszkóp szerint kik a legkiválóbb előadók?
Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati második műsorában a Duna televízióban és a Duna World csatornán.
A Carol of the Bells, az All I Want for Christmas is you vagy esetleg a Christmas Canon Rock lehet a kedvenc ünnepi nótád?
Bemutatták A Dal 2019 mezőnyébe jutott 30 produkciót és az előadókat hétfőn a budapesti Akvárium Klubban.
Tizedik alkalommal ünnepelnek együtt egy közös dal előadásával hatvanéves zenészek. Vasárnap délelőtt a fővárosi Petőfi Csarnok nemzetközi lemezbörzéje alkalmából Szabó Leslie "(nekünk) Így kerek a vi...
Két jubileum jegyében rendezik meg, immár 11. alkalommal és ismét sztárfellépőkkel a Louis Armstrong Jazzfesztivált június 26-tól 28-ig a Bánki-tó partján.Ötven éve annak, hogy Louis Armstrong, az ame...