Nem lepte meg az elemzőket, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a kamatokat és a monetáris kondíciókat kedden, az MTI-nek nyilatkozók a közeljövőben sem várnak elmozdulást a jegybank eddigi hozzáállásában.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Gyorsult az infláció Nagy-Britanniában.
Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi növekedése, az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év egészére gyorsabb bővüléssel számolnak, mint a kormány és a jegybank.
Az elemzők várakozásait felülmúlta a bruttó hazai termék (GDP) szerdán bejelentett második negyedévi növekedése, és az év egészére jobb adatot várnak, mint a kormány és a jegybank.
Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Júliusban 2,9 százalékra gyorsult a júniusi 2,7 százalékról az éves szintű infláció Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körüli növekedést érhet el - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
A gazdasági növekedés az első negyedévben elérte csúcspontját és a második negyedévben megindult a GDP növekedési ütemének lassulása - erre következtetnek az MTI-nek nyilatkozó elemzők a júniusi ipari termelésről szerdán kiadott első becslésből.
A reálbérek emelkedése fenntartja a kiskereskedelmi forgalom növekedését, amelynek üteme azonban mérséklődhet, mert a jövedelmek növekvő részét szolgáltatásokra, beruházásokra fordítják, vagy megtakarításokba helyezik az emberek.
A munkaerőpiac megmaradt tartalékai már csak igen nehezen mozgósíthatók, így a munkanélküliség csak nagyon lassan csökkenthető tovább.
A májusi csapadékos hideg idő is közrejátszhatott abban, hogy a korábbi hónapoknál szerényebb növekedést mutatott az építőipari termelés májusban - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését.
A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten, a bank sajtótájékoztatóján.
