A piaci várakozásokat meghaladta a kiskereskedelmi forgalom augusztusi növekedése, ami a GDP harmadik negyedévi alakulása szempontjából is kedvező jel lehet - így kommentálták a KSH szerdán kiadott legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elmozdult az ultralaza monetáris politikai álláspontról.
Az ipari termelés júliusi növekedése alaposan elmaradt a várakozásoktól, amit az MTI-nek nyilatkozó elemzők alapvetően az autógyári karbantartásokkal és leállásokkal magyaráztak.
A kiskereskedelmi forgalom az idei egész évben a tavalyit meghaladó ütemben, várhatóan 6,0 százalék körüli mértékben nő és jelentősen hozzájárul a gazdaság összteljesítményét jelző bruttó hazai termék (GDP) emelkedéséhez is.
Iránykeresés jellemezheti a csütörtöki kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), jelentős elmozdulás nem várható - vélik az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
A kedvező nemzetközi hangulat miatt enyhe erősödésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén kedden.
A tavalyi magas bázis ellenére idén is legalább 15 százalékos termelésnövekedést várnak az építőipartól az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a KSH reggel kiadott első féléves jelentését kommentálták.
A júliusi infláció mértéke enyhén felülmúlta a várakozásokat, de ez lényegében egyetlen tételre, az üzemanyagok áremelkedésére vezethető vissza, így az alapvető inflációs folyamatokat tükröző maginfláció hónapok óta változatlan, még a forint gyengülése sem hatott rá - így kommentálták a Központi Sta
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére nem számítanak jelentős elmozdulásra a Budapesti Értéktőzsde szerdai kereskedési napján az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A kiskereskedelmi forgalom az idei egész évben a tavalyit meghaladó ütemben, várhatóan 6,0 százalékot meghaladó mértékben nő és jelentősen hozzájárul a gazdaság összteljesítményét jelző bruttó hazai termék (GDP) élénk emelkedéséhez is.
Egyértelmű irány még nem látható, de nagy valószínűséggel enyhe pluszban indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemző szerint,
