A foglalkoztatottak száma történelmi csúcsot döntött - állapították meg a KSH szerdán kiadott legfrissebb munkaerőpiaci adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A Bayer német vegyi- és gyógyszeripari konszern elemzők által vártnál kedvezőbb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet.
Az építőipar 2018-ban éves szinten 22 százalékkal bővülhet, jövőre pedig a jelenlegi kilátások alapján további 15 százalékos növekedést érhet el - kommentálták piaci elemzők az építőipar szeptemberi teljesítményéről hétfőn megjelent KSH-jelentést.
A fogyasztás és a beruházások importgerjesztő hatása, ugyanakkor az autóipart hátráltató tényezőknek és a külső konjunktúrának az exportra gyakorolt befolyása magyarázta a szeptemberi külkereskedelmi adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A Raiffeisen elemzői jövőre 3,5 százalékos, 2020-ban 2,0 százalék feletti GDP növekedéssel számolnak
A Raiffeisen Bank elemzői a következő években a gazdasági növekedés lassulásával számolnak: míg az idén várakozásuk szerint a GDP bővülési üteme meghaladja majd a 4 százalékot, jövőre ez szám 3,5 százalékra, 2020-ra pedig 2,0 százalék feletti értékre mérséklődik.
Nem lanyhul a lakásépítési kedv, a válság előtti szintet közelíti, azonban a pozitív trendhez hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra van szükség az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Nemzetközi tendenciák alakíthatják a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A keresetek augusztusi növekedési üteme elmaradt az elemzők várakozásától, de szerintük a kifeszített munkaerőpiacon továbbra is élénk emelkedés várható, az emelkedő infláció miatt azonban a reálkeresetek növekedése fékeződik.
A nyári hónapokra visszatért az építőipar az eddigi robosztus növekedéshez, amit a részben uniós forrásokon alapuló infrastrukturális fejlesztések, út- és vasútépítés táplált.
Emelkedésre számít szerdán a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozva az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.
A fogyasztói árak szeptemberi éves emelkedésének mértéke felülmúlta az elemzői várakozásokat.
A harmadik negyedévi GDP-becslés szempontjából is kedvezőnek ítélték az ipar augusztusi teljesítményéről péntek reggel megjelent, 1,5 százalékos növekedést mutató előzetes adatot az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik kiemelték a járműipar megkülönböztetett szerepét.
