Elemzők: az ipar teljesítménye és nemzetközi tényezők javították a februári külkereskedelmi egyenleget

Az ipari termelés februári eredményeivel összhangban élénkült a kivitel növekedési üteme, míg az import euróban számolt emelkedését a világpiaci olajárak csökkenése a cserarányok javulásán keresztül mérsékelte - állapították meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett jelentését kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A KSH első becslése szerint februárban az export euróban számított értéke 6,9, az importé 7,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi termékforgalom többlete 49 millió euróval meghaladta a tavaly februárit és 891 millió euróra nőtt. Az év első két hónapjában 6,7 százalékkal nőtt az euróban számolt export és 8,4 százalékkal az import, a tavalyi egész éves 4,2 százalékos, illetve 7,3 százalékos emelkedés után.

A kéthavi exporttöbblet 1,283 milliárd euró volt, 166 millió euróval kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.

    
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt emelte ki, hogy az import gyors növekedése továbbra is a beruházások és a fogyasztás robosztus dinamikáját tükrözi, ugyanakkor az egy évvel ezelőttihez képest alacsonyabb olajárak valamelyest javíthatták a cserearányokat. Közölte, a kifejezetten romló európai és nemzetközi konjunktúra ellenére az export élénkülése a jobb kapacitás kihasználtságot, valamint új kapacitások üzembe helyezését tükrözi.
    

Emlékeztetett: a külkereskedelmi többlet tavalyi csökkenését részben az olajárak emelkedése miatt romló cserearányok is okozták, ami az idei év elején már némileg javulhat az alacsonyabb olajárak miatt. Suppan Gergely idén már csak kisebb visszaesést vár a külkereskedelmi többletben, egyrészt a némileg lassuló belső kereslet, másrészt új exportkapacitások üzembe helyezése miatt, amely részben ellensúlyozhatja a markánsan romló európai növekedési kilátásokat. Így idén kismértékben, a tavalyi 5,6 milliárdról 5,2 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet.
    

Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője a februári "felpattanást" elsősorban az ipar magára találásához kötötte, aminek köszönhetően az export növekedési üteme felzárkózott az importbővülés stabilan magas értékéhez. Az adat összhangban volt a német külkereskedelmi többlettel, amely szintén várakozások felett alakult februárban, így nemzetközi gazdasági fejlemények is hatottak a magyar külkereskedelmi többletre.
   

Egész évre vonatkozóan az Erste Bank elemzői is a külkereskedelmi mérleg többletének további csökkenését prognosztizálják. A gazdaságot továbbra is az élénk belső kereslet vezérli, aminek magas az importvonzata. Az export/import olló alakulása tovább csökkenő külkereskedelmi többleteket jelez előre a következő hónapokra. Ennek megfelelően az áruforgalmi többlet 2019-ben a 4-4,5 milliárd eurós tartományba eshet vissza. 2020-ra azonban - a fokozatosan kiépülő új exportkapacitások termőre fordulásával ismét emelkedő külkereskedelmi többletet vár az Erste Bank is.
    

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetője is az ipari termelés kedvező alakulását látja az export februári növekedése mögött, amit a beruházások nyomán bővülő termelőkapacitások is segítenek. Az import növekedésében az export importtartalma mellett a fogyasztás és a beruházások növekedése játszott szerepet. Az év egészét tekintve arra számít, hogy az export és az import növekedése hasonló volumenű, 6 százalék körüli lehet, az importé pedig az exporténál néhány tized százalékponttal magasabban alakulhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com