Nagy mennyiségű fegyvert és lőszereket foglaltak le a hatóságok Belgiumban

Csaknem négyszáz lőfegyvert foglaltak le a hatóságok egy illegális fegyverkereskedelem felszámolását célzó művelet során Brüsszel környékén és Belgium több városában.

Illegális dohánygyárat számoltak fel, hét embert előállítottak Spanyolországban

Illegális dohánygyárat számoltak fel, hét embert őrizetbe vettek, hatmillió szál eladásra kész cigarettát és több mint 72 ezer euró (mintegy 25 millió forint) készpénzt foglaltak le Spanyolországban a hatóságok - közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol pénteken.

Egy éjszaka alatt négyszer állítottak elő ittas vezetés miatt egy testvérpárt

Egy éjszaka alatt négyszer állítottak elő ittas vezetés miatt egy testvérpárt márciusban Hódmezővásárhelyen, az ügyészség vádat emelt ellenük - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Részegen randalírozott Solymos László szlovákiai környezetvédelmi miniszter, előállították

Rendőrök előállították a szlovákiai kormány környezetvédelmi miniszterét, Solymos Lászlót, aki részegen randalírozott egy pozsonyi étteremben - számolt be a pozsonyi média csütörtökön.

Rendőrségi ellenőrzés: körözött férfit fogtak el a fővárosi bulinegyedben

A rendőrség közterületi intézkedéssorozatának részeként elfogtak egy körözött férfit, illetve négy további embert kábítószer birtoklásának gyanúja miatt november 15-én a fővárosi "bulinegyedben" - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Őrizetbe vettek tizennégy embert kábítószer-kereskedelem miatt

Kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek tizennégy embert a kedden Budapesten előállított 29 ember közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján.
Bűnözőként állították elő az apát, aki látássérült fiát várta a parkolóban

Bűnözőként állították elő az apát, aki látássérült fiát várta a parkolóban

A férfi még most sem tudja elhinni, hogy letartóztatták és börtönnel fenyegették.
Kállay-Saunders Andrást rendőrök állították elő a bírósági tárgyalásra

Kállay-Saunders Andrást rendőrök állították elő a bírósági tárgyalásra

Kállay-Saunders András két órát késett a büntetőperének bírósági tárgyalásról.
Párizsban több embert előállítottak az éjszakai térfoglaló mozgalom feloszlatását követően

Párizsban több embert előállítottak az éjszakai térfoglaló mozgalom feloszlatását követően

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Huszonhét embert előállították és közülük 24-et őrizetbe vettek péntekre virradó éjjel Párizsban, akik kirakatokat törtek be, gépkocsikat gyújtottak fel és ...
Migránsellenes tüntetőket állítottak elő Calais-ben

Migránsellenes tüntetőket állítottak elő Calais-ben

Előállították szombaton 14 szélsőjobboldali aktivistát az észak-franciaországi Calais-ban, akik a Nagy-Britanniába való átjutásra várakozó több ezer migráns jelenléte ellen tüntettek a városban - közö...
Egy beteghez közlekedő doktornőt rabosítottak a BKK jóvoltából! - botrány

Egy beteghez közlekedő doktornőt rabosítottak a BKK jóvoltából! - botrány

Egy doktornőt rabosítottak a BKK bérencei rendőri segédlettel. A BKK ellenőr bármit mond, azt a rendőrnek meg kell csinálni. Egy doktornőt állítottak elő Budapesten, mert a Széll Kálmán téren vásárol...
ORFK: hat nap alatt huszonkilenc emberrel szemben intézkedtek

ORFK: hat nap alatt huszonkilenc emberrel szemben intézkedtek

Huszonkilenc illegális bevándorlóval szemben intézkedtek hat nap alatt a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.Összesítésük szerint október 18-ától 23-áig M...