Májusban Süttőn elkövetett kettős gyilkosság gyanúsítottját vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy május 16-án Süttőn két embert megölt, majd felgyújtotta a házukat - közölte honlapján szerdán a rendőrség.

Ismerősüket agyonverő komáromi férfiakat tartóztattak le

A Tatabányai Járásbíróság letartóztatott két férfit, akik június 17-én komáromi otthonukban olyan súlyosan bántalmazták ismerősüket, hogy az a helyszínen életét vesztette - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Két korábbi gyilkossági ügyet derített fel a rendőrség

Két - egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett - gyilkosságot derített fel a rendőrség - jelentette be a rendőrség főosztályvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Egy embert megölt, többeket pedig megsebesített egy késelő támadó egy szlovákiai iskolában

Egy embert megölt, öt másikat - köztük gyerekeket is - megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Elfogták a dombrádi gyilkosság gyanúsítottját

Elfogták a Dombrádon történt gyilkosság gyanúsítottját, a 23 éves férfi féltékenységből ölte meg élettársát - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.

Jogerősen nyolc év fegyházat kapott a hajléktalantársai szállását felgyújtó férfi

Jogerősen tíz évről nyolc év fegyházra enyhítette a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly a somogyi megyeszékhelyen - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

Három embert hallgatnak ki gyanúsítottként a belvárosi kettős gyilkossággal összefüggésben

Három embert hallgat ki a rendőrség gyanúsítottként a péntek hajnali, Budapest belvárosában történt kettős gyilkossággal összefüggésben: egy 18 éves fiatalt több emberen elkövetett emberölés, két társát pedig felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt.

Újabb emberölés miatt felelhet a 2016-os túronyi gyilkosság elkövetője

Újabb emberölés miatt rendelt el perújítást a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, akit egy 2016-ban, a Baranya megyei Túronyban elkövetett gyilkosság miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek.

Letartóztatták a férfit, aki Tatabányán megölte munkaadóját

A Tatabányai Járásbíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki Tatabányán megölte munkaadóját, majd testét egy tanyára szállította, felgyújtotta és elásta - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Kettős gyilkosság történt Diósdon

Két embert megöltek Diósdon, a egy 18 éves férfit gyanúsítanak a gyilkossággal - tette közzé a rendőrség pénteken a police.hu oldalon.

Megölte édesanyját egy mogyoródi nő

Több késszúrással megölte édesanyját egy 55 éves mogyoródi nő - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Huszonhárom év szabadságvesztésre ítélték a tettest

Huszonhárom év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bazini székhelyű különleges bíróság M. Miroslavot, Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője két évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása és egy további emberölés miatt hétfőn.