Rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek, az elkövetőket elfogták

Rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek hétfő reggel az M5-ös autópályán, Inárcs térségében, az elkövetőket elfogták, sérülés nem történt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

Europol: Fehéroroszországból dolgozó embercsempészeket állítottak elő Németországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban

Fehéroroszországon keresztül migránsokat az Európai Unióba csempésző szervezett bűnözői csoport tagjait állították elő Németországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) pénteken.

Európa Tanács: a menekülők könnyen embercsempészek áldozataivá válhatnak

Az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja (GRETA) arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülők könnyen az embercsempészek kizsákmányolásának áldozataivá válhatnak.

Embercsempészeket vettek őrizetbe Romániában

Őrizetbe vettek Romániában 16 embercsempészt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy migránsokat szállítottak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába.

Embercsempészeket ítéltek jogerősen szabadságvesztésre Debrecenben

Jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a két vádlottat, aki 31 migránst akart egy kamionban Nyugat-Európába csempészni.

Europol: a balkáni migrációs útvonalakon tevékenykedő embercsempészeket állítottak elő

A Balkán országain keresztül vezető migrációs útvonalakon tevékenykedő embercsempészek szervezett bűnözői csoportját számolták fel a spanyol, a román, a szlovén, és a horvát hatóságok.

Embercsempészek karamboloztak az M0-son

Összeütközött három jármű az M0-s autóút 18-as kilométerénél, kettőt két román állampolgár vezetett, akik határsértőket szállítottak.

Bakondi: egyre aktívabbak az embercsempészek a magyar határnál

Egyre aktívabbak az embercsempészek a magyar határnál, a migránsok pedig mind gyakrabban próbálnak nagy csoportokban átjutni - mondta miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Migránsokat luxusautókon szállító embercsempészeket fogtak el Görögországban, Bulgáriában és Magyarországon

A görög-török határon át az Európai Unió területére érkezett illegális bevándorlókat luxusautókon szállító szervezett embercsempész csoport negyvenhárom tagját állították elő Görögországban és Bulgáriában, valamint egyet Magyarországon.

Embercsempészeket fogtak el a csongrád-csanádi rendőrök

Elfogták a rendőrök egy embercsempész csoport két tagját - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Olasz sajtó: a civilhajók az embercsempészekkel egyeztetett mentéseket is végrehajtottak

Egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) esetében fennáll a gyanú, hogy a Földközi-tengeren végzett mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztették a La Repubblica olasz baloldali napilap hétfői értesülései szerint.

Europol: tizenkét embercsempészt tartóztattak le a hatóságok

Tizenkét embercsempészt vettek őrizetbe a rendőrök egy nemzetközi műveletben, a gyanúsítottak bevándorlókat szállítottak veszélyes körülmények között a La Manche csatornán keresztül az Egyesült Királyságba - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.