A magyar női együtteshez hasonlóan a hazai férfi válogatott is továbbjutott csoportjából a székesfehérvári teke-világbajnokságon, mivel a második mérkőzését is megnyerte.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Gadányi Zoltána másodikként ért célba a C döntőben egypárban az evezősök plovdivi Európa-bajnokságán, így összesítésben a 14. helyen végzett.
Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók horvátországi Európa-bajnokságának csütörtöki 5 kilométeres versenyében.
Kun Patrícia a 22., Kovács Eszter pedig a 25. helyen végzett a 3 méteres műugrás selejtezőjében az antalyai Európa-bajnokságon.
A Hegedüs Dominik, Pis Zsombor páros bronzérmes lett az U19-es tandemszámban a székesfehérvári teke-világbajnokság negyedik versenynapján, ezzel megszerezve a magyar csapat harmadik érmét a MET Arénában zajló világversenyen.
Két ezüstérmet szereztek a magyarok a lengyelországi Kruszwicában rendezett U19-es evezős Európa-bajnokságon.
Huszonöt éremmel zárták a magyar versenyzők a Szigetszentmiklóson rendezett szumó Európa-bajnokságot.
Az utolsó helyen zárta a pénteki 1 méteres selejtezőt Kun Patrícia az Antalyában zajló műugró Európa-bajnokságon.
A dán jégkorong-válogatott fennállása legnagyobb sikerét érte el csütörtökön, miután legyőzte a sokkal esélyesebb, világsztárok tömkelegével felálló Kanadát és bejutott az elődöntőbe a világbajnokságon.
A címvédő Florida Panthers lehengerlő játékkal 5-0-ra győzött a Carolina Hurricanes otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keleti döntőjében, így 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
Udvardy Panna bejutott a második fordulóba a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.